Hat éve veszteséges a Kósa Lajos által patronált Csíki Sör

Mégis egyfolytában plusz pénzeket tolnak bele a vállalkozásba.

A 444.hu információi szerint igen rossz helyzetben van a Csíki Sör Magyarország Kft. annak ellenére, hogy a forgalma végre növekedésnek indult.

Ebben közrejátszik, hogy a román hatóság leállíttatta a Csíki Csipsz 33 termékének a gyártását és forgalmazását, de a vállalat tulajdonosának újabb pénzeket is bele kell tolnia a cégbe, miután az 2021-ben is veszteséges lett.

A cégnek sikerült megállítania a bevételei 2017 óta, évről évre tartó csökkenését, az 1,3 milliárd forintot meghaladó forgalma ugyanis több mint a másfélszerese a tavalyelőttinek. Azonban ennek ellenére sem sikerült nyereségbe fordítaniuk a 2020-as veszteséget

.

Ezért egészen logikusnak tűnhet feltenni a kérdést: miért éri meg a romániai Sansimionban (Csíkszentsimon) bejegyzett Lixid Project Srl-nek működtetni a veszteséges vállalkozást?

Hiszen az alapítása óta, azaz immár hat éve egyfolytában negatív eredmény miatt a Lixid folyamatosan arra kényszerül, hogy friss tőkét tegyen a cégbe.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek