VSC 2015 Veszprém – Király SE 1-3 (0-0)
NB III-as bajnoki mérkőzés, Észak-Nyugati csoport, 12. forduló
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Vezette: Erni Edmond Attila, asszisztensek: Perák András, Csorbics Dániel Árpád
Veszprém: Héninger – Görgényi, Molnár, Horváth P., Volter, Beke, Pruska (Mayer 65.), Schőnig (Baján 65.), Szemán (Lencsés 65.), Kiss, Horváth B. (Tóth G. 77.)
Vezetőedző: Gunther Zsolt
Király SE: Kovács – Karvalics, Fábián, Bodor (Gombás 70.), Szabó B. (Németh G. 70.), Kudron (Takács D. 46.), Czöndör, Bakucz, Halmosi, Iberhart (Szentkirályi 86.), Takács Á. (László 89.)
Vezetőedző: Hegyi László
A mérkőzés első tíz percében hatalmas fölényben játszott a hazai csapat. A Király beszorult a saját kapuja elé, Kovács Áron részéről egy bravúrra is szükség volt a kapott gól elkerüléséhez. Később kiegyenesedni látszott a vendégcsapat, néhány kontrára is futotta, de ezeket nem sikerült eredményesen befejezni. A Veszprém alapvetően fölényben játszott.
A szünet után kis híján megismétlődött az egy héttel ezelőtti gyors hazai gól, de ezúttal a lehetőség kimaradt. Nem úgy a félidő közepén, amikor egy kontrából szerzett vezetést a hazai csapat, Molnár Balázs révén, aki az öt és feles magasságából lőtt a hosszú sarokba. Ezt követően volt egy hatalmas kapufája is a Veszprémnek, de ezúttal szerencséje volt a Királynak, amely a hazai találat után cserélt, szerkezetet váltott, átment négyvédős rendszerbe és nyomást alá helyezte ellenfelét. Takács Ádám ível egy labdát a kapu elé, amit Gombás Máté visszafejelt, Czöndör Gergő átvette azt és a mozdulat közben szabálytalankodtak vele szemben.
A büntetőt Takács Ádám lőtte a hálóba. Aztán jó húz méterről, jobb oldalról Halmosi Péter lőtt kapura egy szabadrúgást, amit Héninger Bendegúz kiütött, de az érkező Gombás Máté a hálóba passzolta a labdát. Ezt követően a Veszprém már nem a védekezésre koncentrált, ezt kihasználva Czöndör Gergő indult meg egyedül a félpályától és a végén nem hibázott, a hosszú sarokba lőtt - olvasható a Király SE weboldalán.