Nincs már hófúvás miatt lezárt út Vas megyében

Éjszaka is dolgoztak a munkagépek.

Vép és Bozzai között dolgozó munkagépeket mutatunk meg videónkban. A települések száraz útjait látva szinte hihetetlennek tűnt, hogy a települések között hóakadályokat emelt a szél és az utak is havasak.

Szombaton már nem esett a hó Vas megyében, azonban több úton is nehezen lehetett közlekedni a hófúvás miatt. Három utat lezártak. Bucsu település mellett vasárnap délelőtt megnyitották a forgalom előtt az utolsó lezárt útszakaszt is.

Munkagépek dolgoznak a lezárt utakon
Tánczos Mihály

A Magyar Közút munkagépei a főbb útvonalakat takarították, a mellékutakon és alsóbbrendű utakon pedig bérelt munkagépek dolgoztak. Ilyeneket örökítettünk meg Vép és Bozzai között.

Munkagépek dolgoznak a lezárt utakon
Tánczos Mihály

A havas utakon több kisebb baleset is történt, a videónkban látott Audi csak azért nem csúszott bele az árokba, mert azt teljesen belepte a hó. Az egyik munkagép visszahúzta az útra a járművet, ami ezután folytathatta az útját.

Munkagépek dolgoznak a lezárt utakon
Tánczos Mihály

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás