Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Házi karanténba került Hende Csaba is – Nyilatkozattal frissítve

Ő is találkozott Hollik Istvánnal a hétvégén, akinek pozitív lett a tesztje.

A Fidesz és a KDNP két országgyűlési képviselője, Hende Csaba és Nacsa Lőrinc is találkozott a hétvégén Hollik István kommunikációs igazgatóval, akinél koronavírus-fertőzést mutatott ki a teszt Hollik István is koronavírusos lett 2020. August 27. 12:04 – tudatta közleményében a Fidesz.

Eszerint Hende Csaba frakcióvezető-helyettes, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, valamint Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője házi karanténba került, mindkettejük tesztje negatív lett – írja az ATV.

Hende Csaba egyébként a héten jelen volt a szombathelyi duális gépészmérnök-képzésről tartott egyeztetésen is, amin egy teremben ült többek között Nemény András polgármesterrel, László Győző és Horváth Attila alpolgármesterekkel, valamint Bokányi Adrienn tanácsnokkal is.

Hende Csaba az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyeztetésén.
szombathely.hu/Bonyhádi Zoltán

Ma délután egy órakor pedig szintén Szombathelyen lett volna hivatalos, ugyanis megnyitják a Herényi Heti Piacot. Hende Csaba ezen az eseményen is beszédet mondott volna, de így már nagyon valószínű, hogy nem tud megjelenni.

Hende azóta közzétett egy bejegyzést is a Facebook-oldalán:

Kedves Követőim!

A koronavírus itt van közöttünk, és a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is tudtunkon kívül találkozhatunk olyan fertőzött személlyel, aki még maga sem tudja, hogy beteg lett.

Ez történt velem is. Találkoztam barátommal és kollégámmal, Hollik István frakciószóvivőnkkel. A karanténba vonulásom okáról szerdán este, a szombathelyi egyetemen tett látogatásom után értesültem. Jogkövető állampolgárként azonnal karanténba vonultam, és munkámat azóta itthonról igyekszem végezni. Hála Istennek, a csütörtök reggel elvégzett első teszt eredménye negatív lett. Holnap reggel ismét alávetem magam a tesztelésnek, és ha annak eredménye újra negatív lesz - amint azt teljes tünetmentességem okán joggal remélem -, a hatóság bizonyára kienged a karanténból.

Sajnos, ma nem tudok részt venni Herényben az új piac megnyitóján, sem az esti jótékony célú Ismerős Arcok-koncerten, amelyet a kómába esett Németh Kinga javára, a kezelési költségeinek összegyűjtésére adnak a nagylelkű zenészek.

Vigyázzunk magunkra, vigyázzanak egymásra!

Kedves Követőim! A koronavírus itt van közöttünk, és a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is tudtunkon kívül...

Közzétette: Hende Csaba – 2020. augusztus 28., péntek

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra