"Hende Csaba állítólag Szombathely polgármestereként élné ősztől az életét..."

"... ami így, nyugdíj felé közelítve teljessé tenné az imbolygó életpályát" - írja Rezeda blogjában.

Hende Csaba állítólag Szombathely polgármestereként élné ősztől az életét, ami így, nyugdíj felé közelítve teljessé tenné az imbolygó életpályát.

Ez – mint tudvalévő – az MDF kebeléből a polgári körök koordinálásán át vezetett a fideszes-gukkeros miniszterségig, a nyugati végek gauleiterségéig, és ez volna a hab a tortán. Amikor a kör bezárul, a kígyó a saját farkába harap, és a gyermek megtér a városba, amelyből vétetett, jogot szerezve arra, hogy a Savaria Karneválon saját jogon bigázzon. Ez a mi helyi kremlinológiánk ugyanis.

Hende Csaba még 2015-ben, egy polgári beszélgetőesten.
Vágvölgyi Bálint

Viszont neki sem lenne jó, ezzel szemben Szombathelynek biztosan egészen rossz volna, ha így történne. De nem is ez mélázásom tárgya és alanya, mert felteszem, ha elindul sem nyer... az Orbán-közeli létforma elvette az eszét és az ítélőképességét. Megpörkölte őtet a csillag, túl közel repült hozzá, de erről ennyi elég is, mert nem pályaívet rajzolunk máma, hanem a filozófiának áldozunk, hogy a pohár félig tele vagy félig üres-e éppen.

Ha hiszünk a sajtónak, ami a mai időkben – valljuk meg – merész vállalkozás, de belenyugodva mégis az információba (mint Orbán tántoríthatatlan akaratába), hogy a Fidesznek jobb jelöltje nincsen, nézegessük ezt az üvegedényben. Ez az egész cirkusz a kis házi szemétdomb fölött – pedig valaha szerettem ezt a várost, de elmúlt ez is...

Itt, minálunk – állítólag – az egyik jelenlegi fideszes alpolgármesterre esett volna a választás eredetileg, csak róla egy felmérés kiderítette, nem kellően szeretik őtet a népek. Pedig megfelelő módon véres volt a szája neki, és az ő szemében is égett az eszelősség tüze. Jelenlegi polgármesterünk is újrázna szegény, holott ő már a hamut is mamunak mondja, és bűnei is számosak. Hogy átengedte a várost a migráncsoknak, ezért ilyen turbános komcsik erőszakolgatják a szüzeinket pár hónapja a Szentháromság szobor tövében, és Sorost éltetik.

Volt egy friss hús jelölt is – szintén állítólag -, de ő meg túl okosnak bizonyult – állítólag -, így maradt a feladat Hendére, hogy mentené meg a várost Orbánnak, a Fidesznek, ha romlásba is taszítja, de ez mindegy is. S bár tekervényesen, mint a birka agya, de most jutottunk el ahhoz, hogy föltegyük az igazi kérdést, úgymint cui prodest, azaz, kinek az érdeke (Poirot), illetve bővebben, cui prodest scelus, is fecit, tehát, kinek a hasznára van a bűntett (Seneca), hogy Hendét a városra szabadítsa, és a ... mélyén meglátjuk Orbánt magát.

Így értünk haza, s így döbbenünk rá, hogy a köpcös mostanság nem véletlenül emlegeti Lenint és a többi aprószenteket, hiszen belőlük fakad, mint fatörzsből kacska ága. Ő is csak azt a dialektikus materializmust tanulta – ha egyáltalán -, amit a korabélieknek filozófia címén odahánytak a tudományos szocializmus mellett, hogy jó KISZ-titkárok legyenek, és Isten segedelmével azok is lettek. Számunkra azonban tragikusabb, hogy a marxista gondolkodás megfertőzte a fiúkat, bár nem is tudnak róla maguk sem.

Mert gondoljuk csak meg, hogy a két szakállasnak meg a kopasznak az volt az agymacskája, hogy a hegeli dialektikát a fejéről a talpára állítják – mint mondogatták -, és így váltják meg a világot, ha akarja az, ha nem. Hende kapcsán pedig azt vehetjük észre ebben a mi mesénkben, hogy a demokrácia lett a fejéről a talpára állítva, így lett belőle illiberális, amelynek folyományaként egy polgármester-választás kapcsán nem azt nézik, ki tudja a várost szolgálni, hanem inkább, egy városon belül ki tudja a Fidesz érdekeit képviselni. Ez van.

Viszont ez így nem komilfó, de az egész ország sem az, hogy tágítsuk a horizontot. Hiszen egyetlenünk és zsoldosai kies hazánkat tekintik meghódítandó területnek, ahol a győztes csata után a maguk ferde képére formálnak mindent, jogtól, gondolkodástól, gazdaságtól kezdve a szaporodásig bezárólag. Ilyet megszálló hadseregek szoktak csinálni, és nem is járunk messze az igaztól, ha így nézzük a lángoktól öleltet. Hende lenne az tehát, aki ősztől öt évig itt Orbán alá dolgozna, neki szervírozná föl a várost a lakosok ellenében, de ez majd kiderül.

Hogy kellően hülyék-e ehhez a szombathelyiek, meglátjuk. De ha már Hegelt emlegettem, olybá tűnik, hogy ugyan még maga sem tudja, de Orbán ideája megegyezik a németével, aki az emberi fejlődés végcélját a porosz államban találta meg... Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy, míg Hegel szellemfilozófiájában az objektív szellem megnyilvánulásaként a jogot, moralitást és erkölcsöt tételezte, ilyen azonban Orbán tökéletes államában nem igazán található.

Hende itteni nyomulása erre int, hogy érdek, ha van, az csak a Fideszé, következésképp Orbáné, és ennek a játszótere egy város és egy egész ország. Minden más le van szarva. Ha valaki ebben örömmel vesz részt, őt minősíti, viszont a mi bajunk. Hogy el ne pityeredjünk azért, gondoljuk meg, a húrelmélet megengedi, feltételezi, hogy világunk nem egyéb, mint vetített kép a mindenség peremének falán.

Ehhez képest Hegel idealizmusa kutya töke, és ezzel akármilyen dialektikus materializmus sem tudna semmit sem kezdeni. Viszont ettől nekünk még nem lesz jobb, az is igaz.

Rezeda teljes blogja és egyéb írásai itt olvashatóak.

Mégsem Illés Károly lesz a Fidesz szombathelyi polgármester-jelöltje?

Valószínű, hogy visszavonták a jelölést, és valósággá lesz egy régi pletyka. Valószínűleg Illés Károly lesz a Fidesz szombathelyi polgármester-jelöltje - írtuk még február közepén. Ezt akkor senki sem cáfolta, a jelenleg alpolgármesterként dolgozó Illés minden eseményen megjelent, sokszor ő képviselte a városvezetést, volt, amikor alpolgármester társától vette el ezt a lehetőséget.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Blog