25 éves a Petőfi-telepi templom: sokan ünnepeltek, még Hende Csaba is

A polgármestert viszont nem hívták meg.

„Ezüstlakodalomra” hívtak bennünket vasárnap délelőtt a Petőfi-telepre, ahol a helyi Jézus Szíve templom felszentelésének huszonötödik évfordulóját ünnepelték. De nemcsak a környékbéliek, a politikai elöljárók is tiszteletüket tették.

A születésnapi szentmisén találkoztunk többek közt Balázsy Péter megyei jegyzővel, Hende Csaba országgyűlési képviselővel, valamint Ágh Ernővel és Melega Miklóssal is, a polgármestert azonban meg sem hívták az ünnepségre.

Ezt egyébként az eredeti tervekkel ellentétben P. Fazakas Márton premontrei apát tartotta, amire azért volt szükség, mert Székely János megyéspüspök – akinek a tervek szerint itt kellett volna miséznie - Zalaegerszegre utazott, ahol a Mindszenty mauzóleumot avatják. Itt Orbán Viktor is jelen volt Orbán Viktor Zalaegerszegen mondja el október 23-i beszédét 2022. October 18. 14:48 .

Jubileum a Petőfi-telepen
A misét a premontrei apát tartotta.
Nyugat.hu

Az apát – tartva a huszonöt évvel ezelőtti felszentelés hagyományát – három részben prédikált, amelyekben elmondta, bizakodásra adott okot korábban az, hogy a régi iskola helyén nem plázát, hanem egy templomot építettek a helyiek, ami azóta is működik. Külön kiemelte, nagy öröm számára, hogy az idősek mellett szép számmal megjelentek a fiatalok is a nagyjából másfél órás szentmisén.

Savio Domonkos káplán atya, a templom jelenlegi lelkipásztora is külön szólt a hívekhez. Ebben megemlékezett a templom első plébánosáról, Bősze József atyáról, aki már kilenc éve nincs az élők sorában. A misén egyébként a jelenlegi plébános mellett Vendrey Gábor atya is megjelent, aki közel tíz évig szolgált a Jézus Szíve templomban.

Jubileum a Petőfi-telepen
Az ünnepségre olyan sokan jöttek, hogy többen kiszorultak a templomból.
Nyugat.hu

A mise után különleges műsorral is készültek a szervezők, amelyben a balogunyomi Bel Canto énekkórus műsora mellett zenélt a Paulik-család, valamint egy helyi költő, Sümegi Tamás két, templomhoz köthető verse is elhangzott. A közel kétórás műsor végén a helyi gyerekek adtak elő egy „meglepetés” műsorszámot, amit láthatóan nagyon élvezett a közönség.

Nincs ünnepség politika nélkül

Az eseményen a templom korábbi felújításai kapcsán a szervezők – majd később Csány Péter szalézi plébános is - köszönetet mondtak többek között Hende Csabának és Puskás Tivadarnak is. Ezt azért tartották fontosnak kiemelni, mert az országgyűlési képviselő a „fejébe vette”, hogy itt lesz egy Közösségi ház, melyet 2014-ben újítottak fel.

Jubileum a Petőfi-telepen
Meglepetés műsorral készültek a gyerekek is.
Nyugat.hu

A műsor végén a korábbi adományokat megköszönve az egyház nevében Németh Ferenc, a helyi egyházközösség képviselője adott át Melega Miklósnak egy százezer forint értékű adományt, melyet a szombathelyi Trianon-emlékszobor munkálataira ajánlottak fel.

Jubileum a Petőfi-telepen
Az adományt a Trianon-emlékmű építésére adták.
Nyugat.hu

A köszönetnyilvánítás során az önkormányzati képviselő elmondta, remélik, hogy hamarosan elkészülnek a szobrok.

Nem adtak interjút

Az esemény végeztével egyébként lapunk szeretett volna néhány kérdést feltenni Ágh Ernőnek és Hende Csabának is, ám előbbi elutasította ezen szándékunkat, utóbbi pedig a műsor után párjával együtt meglehetősen gyorsan távozott, így nem tudtunk neki kérdéseket feltenni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet