Hende Csaba igazmondásból kétszer került bajba egy nap alatt

Hivatalos helyekről cáfolták állításait. Horvátország még csodálkozott is.

24 óra alatt cáfolták meg a honvédelmi miniszter két kijelentését. Az első belpolitikai ügy. Hende feljelentette Vadai Ágnest, a DK politikusát, a baloldali szövetség képviselőjelöltjét. Vadai az előző ciklusban a honvédelmi minisztérium államtitkára volt, s most a minisztérium gazdálkodása miatt tett feljelentést Hende.

Nincs vádemelés

A Hír Tv vasárnap esti adása szerint Hende közölte, hogy az ügyészség vádat emelt Vadai ellen. Hétfő reggel a Központi Nyomozó Főügyészség viszont a hvg.hu-nak cáfolta a hírt. Vadai ellen azért sem emelhettek vádat, mert nem kérték mentelmi jogának felfüggesztését - közölte Nagy Andrea szóvivő. A nyomozás jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik.

Sőt, budapesti sajtótájékoztatóján a DK szóvivője, Gréczy Zsolt kijelentette, hogy amennyiben kiderül, hogy a miniszter valóban ilyen kijelentést tett, akkor ellene rágalmazásért és becsületsértésért pert indítanak. hozzátette: "tekintettel arra, hogy az ügyészség alkalmazottjának képzelte magát, mint egy szóvivő tett egy bejelentést és még a házszabályt sem ismeri, tekintettel arra, hogy ez elmeállapotának meggyengülését vélelmezi, ezért Hende Csaba gondnokság alá helyezését is kezdeményezi a Demokratikus Koalíció". Minderről az ATV számolt be.

Nem kérték a magyar vadászgépeket

Hende vasárnap Kunszálláson is tett egy bejelentést. Az MTI tudósítása alapján azt mondta, hogy Horvátország felkérte Magyarországot légtere védelmére. Hende szerint a kérést a visegrádi négyek (V4) és a Közép-európai Védelmi Együttműködés országai honvédelmi minisztereinek tanácskozásán fogalmazták meg a múlt héten.

Az Index ma esti híre viszont idézi a horvát nemzetvédelmi minisztériumot, a minisztérium hivatalos honlapján az jelent meg, hogy a horvát fegyveres erők képesek a légterük ellenőrzésére és védelmére, és ezt képességet a jövőben is biztosítani tudják.

Az Index megkereste a honvédelmi minisztérium sajtóosztályát, ott azonban nem akartak reagálni a horvát közleményre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet