Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hét megyébe jártak betörni, nyolcmilliós kárt okoztak

Vas, Zala, Fejér, Somogy, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom megyékbe járt betörni egy bűnözőkből álló csoport 2017. december közepétől 2018. január közepéig. Ezalatt 38 sértettnek összesen több mint 7.900.000 Ft kárt okoztak négy esetben nem fejezték be a betörést.

Egyikük jelenleg is börtönben van más bűncselekmény miatt, a többiek még ismeretlenek. A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől, valamint a közúti járművek vezetésétől eltiltást kezdeményezte a bíróságnál.

Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat a nyomozás során felmerült 5.603.000 Ft bűnügyi költség megfizetésére.A járási ügyészség abban az esetben, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalásról való jogáról, 4 év 6 hónap börtönbüntetés kiszabását javasolja.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hírek

Tovább az oldalra