Ne légy olyan, mint B. József! Ő ugyanis szombat hajnalban csúnya dolgot művelt:
A Blaha Lujza téri buszmegállóban odalépett egy védekezésre képtelen emberhez, majd a kabátzsebéből készpénzt vitt el.
József azzal az eggyel nem számolt, hogy a tér teli van térfigyelő kamerákkal, amiket használnak is,
így már az elkövetésekor lebukott.
Íme:
Józsefet a bűncselekmény elkövetése után hét perccel elfogták a Készenléti Rendőrség munkatársai. Előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, kezdeményezték előzetes letartóztatását.
B. József ezért most akár öt évet is kaphat.