A hétvége időjárása: vége lesz a télnek, kisüt a nap

Éppen ideje, hogy történjen valami.
„A hidegfront kelet felé távozik, így nyugati irányból egyre szárazabb levegő érkezik fölénk, a hétvégén már több napsütés valószínű” – írja HungaroMet.

Szombat reggelre a Dunántúlon kiderül az ég, máshol nagyrészt borult marad az ég. Egyre inkább a Dunától keletre várható további eső, aztán hajnalra arrafelé is egyre többfelé megszűnik a csapadék.

Szombaton napközben a Dunántúlon gomolyfelhős, napos idő lesz. Délelőtt a Duna-Tisza közén, délutántól a Tiszántúlon is felszakadozik, csökken a felhőzet, és általában több órára kisüt a nap, a keleti határvidéken maradhat estig borult az ég. Számottevő csapadék nem lesz, a gomolyfelhőkből már csak futó zápor lehet. Az északi, északnyugati szél ma többfelé, holnap már csak a Bodrogközben lesz erős.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 13, 19 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb.

Vasárnap napos, gomolyfelhős idő várható. Késő délutántól nyugat felől vastagabb felhőzet érkezik a Dunántúlra. A Nyugat-Dunántúlon késő délutántól zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, néhol erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás