Hétvégén megérkezik az igazi tél

Havas eső, hó, erős szél, komolyabb fagyok.

Pénteken még csapadékos időjárás várható, nyugaton inkább esővel és havas esővel, keleten hóval, de este erős, olykor viharos széllel jelentős lehűlés érkezik és csökken a csapadék valószínűsége. Vasárnap hajnalban már erős fagy lehet, és napközben is csak 0 Celsius-fok körüli hőmérséklet valószínű - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken nyugat felől tovább vastagszik a felhőzet, beborul az ég és ezzel együtt csapadékzóna is érkezik, amely kelet felé terjeszkedik. Keleten a reggeli órákban még előfordulhat némi napsütés. Nyugaton egyre inkább eső, havas eső lesz a jellemző, míg Szabolcsban és Borsodban havazhat a legtovább. A kezdetben délnyugati, majd estére északnyugatira forduló szelet nagy területen kísérik erős, helyenként viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű.

Szombaton napközben északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, felhőátvonulásokra kell számítani, általában többórás napsütéssel. Szünetekkel, de délelőttig még többfelé várható csapadék: eső, havas eső, északkeleten hó is, majd másutt is egyre inkább havazás váltja az esőt. A nap második felében már csak helyenként lehet hózápor, néhol havas eső, zápor. Az északi, északnyugati szelet erős, nagy területen viharos lökések kísérik. Hajnalban mínusz 3 és plusz 4, kora délután mínusz 1 és plusz 6 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.

Vasárnap az ország nagy részén gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, nyugaton lehetnek időnként erősebben felhős területek. Számottevő csapadék nem valószínű, inkább csak a nyugati határ közelében fordulhat elő helyenként kisebb havazás, hózápor, illetve a Duna-Tisza közén alakul ki egy-egy hózápor. Az északi szél élénk, néhol erős lesz, majd estére mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban általában mínusz 1 és mínusz 8 fok között alakul, de a szélvédett fagyzugokban hidegebb is lehet. Kora délután többnyire mínusz 3 és plusz 3 fok közötti értéket lehet mérni.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás