A hétvégén a szokásosnál nagyobb lehet a forgalom, ugyanakkor havazás is várható

A Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók miatt lesznek telítettebbek az utak.

Az ünnepeket követően az elmúlt évek tapasztalatai alapján várhatóan szombaton és vasárnap a főbb tranzitútvonalakon, elsősorban az M1-M0-M5-ös, és az M1-M0-M3-as szakaszon, a Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók miatt – Németországban például január 4-ig tart az oktatási szünet - a szokásosnál is nagyobb forgalomra és így telítettebb sávokra számíthatnak az arra közlekedők.

Ezzel egy időben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján pénteken késő délutántól elsősorban a Dunántúlon, majd szombattól az ország nyugati és északi területein is számottevő havazás várható.

A szakemberek a közlekedőktől ezért azt kérik, csak akkor induljanak útnak, ha előtte tájékozódtak az aktuális út- és látási viszonyokról, illetve forgalmi helyzetről.

Egyes dunántúli megyékben 5 centimétert meghaladó mennyiség is hullhat, emellett az ország nyugati megyéiben viharos széllökések is várhatóak. Szombaton újabb havazás várható, de a Dunántúl nyugati felében a havat havas eső, eső váltja fel, ugyanakkor Veszprém megyére citromsárga riasztást adtak ki hófúvás veszélye miatt is. Vasárnap pedig már csak elszórtan fordulhat kisebb havazás.

Az intenzívebb havazással együtt a Dunántúlon a szél is felerősödhet, ami hófúvásos szakaszokat is eredményezhet, elsősorban Veszprém megyében, ahol akár 60-70 km/órás széllökések is lehetnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás