„A Momentum rezsiországjárásra indult, a következő hónapokban pedig nincs megállás. Az ország minden szegletében ott leszünk és közös találkozóra hívunk mindenkit, akik a saját bőrükön érzik a rezsiárak emelkedését és a szociális válsághelyzetet” – írja a Momentum szombathelyi elnöke lapunknak eljuttatott közleményében.
Nagy Donát tájékoztatása szerint a párt országjárásának a következő állomása Szombathelyen, a Bellagio Bowlingban lesz október 1-jén (szombat) délután 17 órakor Cseh Katalinnal a Momentum alelnökével és EP-képviselőjével, valamint Kriston Tiborral, okleveles villamosmérnökkel.
Másnap, október 2-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Szentgotthárdon (Vadon kávézó), majd délután 14 órakor Körmenden (Taverna Söröző és Pizzéria) Kerpel-Fronius Gáborral, a Momentum elnökségi tagjával, Budapest főpolgármester-helyettesével, Pleva Dániellel, a Momentum Vas megyei koordinátorával, valamint Szedlák Péterrel, olajipari vegyészmérnökkel várják az érdeklődőket.
A szombathelyi Momentum sajtóközleménye
Amikor megjönnek a rezsiszámlák, már nem fogja tudni elhazudni a Fidesz, hogy minden rendben van. Mindenki számára világos lesz: a kormány kezéből teljesen kicsúszott az irányítás és a modernkori Magyarország eddigi legsúlyosabb válságával kell szembenéznünk.
Mi két dolgot tehetünk:
- Az ország minden szegletébe elvisszük a hírt, hogy egyetlen felelőse van a többszörösére növekedett rezsiszámláknak és a szociális válsághelyzetnek: a Fidesz-kormány.
- Bemutatjuk a Momentum megoldási javaslatait, a 3+1 pontos rezsi-mentőcsomagunkat.
A Momentum rezsiországjárásra indult, a következő hónapokban pedig nincs megállás. Az ország minden szegletében ott leszünk és közös találkozóra hívunk mindenkit, akik a saját bőrükön érzik a rezsiárak emelkedését és a szociális válsághelyzetet.
Célunk, hogy energetikai szakemberekkel és tanácsadókkal együtt szakmai segítséget nyújtsunk az embereknek az előttük álló nehéz hónapokra... ha már a kormány nem hajlandó segíteni.
Országjárásunk következő állomása Szombathelyen, a Bellagio Bowlingban lesz október 1-jén, szombat délután 17 órakor Cseh Katalinnal a Momentum alelnökével és EP-képviselőjével, valamint Kriston Tiborral, okleveles villamosmérnökkel.
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/412930820957723/Ezt követően október 2-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Szentgotthárdon (Vadon kávézó), majd délután 14 órakor Körmenden (Taverna Söröző és Pizzéria) Kerpel-Fronius Gáborral, a Momentum elnökségi tagjával, Budapest főpolgármester-helyettesével, Pleva Dániellel, a Momentum Vas megyei koordinátorával, valamint Szedlák Péterrel, olajipari vegyészmérnökkel várjuk az érdeklődőket.
Facebook események: