Hiába a kórházparancsnokok, drasztikusan nőtt a kórházak adóssága

Két hónap alatt 13 milliárd forinttal.

Az egészségügyi intézmények tartozásai a Magyar Államkincstár honlapján megjelent friss tájékoztatás szerint április végén 28,5 milliárd forintot tettek ki, ez 5 milliárddal magasabb a március véginél, két hónap alatt pedig már 13 milliárdos növekmény – írja az mfor.hu.

Az egészségügyi intézmények 200 millió forinttal adósak az államnak – ami duplája az egy hónappal korábbi értéknek. Ennél sokkal nagyobb probléma, hogy a beszállítóknak és szolgáltatóknak 28,3 milliárd forinttal tartoznak (ami 5 milliárddal több az előző havinál), ezáltal rettenetesen nehéz helyzetbe hozva őket (is). - teszi hozzá a mérce.hu.

2019 végén az egészségügyi intézményeknél felhalmozódott adósság 67,7 milliárd forint volt, ami január végén 82,4 milliárdra emelkedett. Februárban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő utalt ki gyorssegélyként mintegy 19 milliárd forintot, amiből a 100 millió forint alatti hitelezők követeléseit lehetett kielégíteni (így apadt 63,8 milliárdra a tartozás) – márciusban pedig újabb 48 milliárd forint érkezett az egészségügyi intézmények számlájára.

Kifeküdve
Reuters

Ám végül nem ennyivel, csak 40 milliárddal, 23,8 milliárdra esett március végére a kórházak tartozásállománya, amiből arra lehetett következtetni, hogy újra beindult az adósságspirál – teszi hozzá az mfor.hu. - Az április végi adatok is ezt támasztják alá, ugyanis a múlt havi 5 milliárdos növekménnyel együtt két hónap alatt immár 13 milliárdos adósság halmozódhatott fel.

Márpedig ha marad a tendencia, év végére rosszabbul állnak majd a kórházak, mint 2019 decemberében. „Szakértők szerint az adósság ismételt gyarapodása azzal magyarázható, hogy a koronavírus-járvány március közepétől tartó fokozódásával és az ellátások leállításával a teljesítményalapú, majd később az átlagfinanszírozás mellett nem tudtak a béren kívül mást fizetni. Emiatt a hazai egészségipar további kormányzati segítségre szorul, miután az eddigi gazdasági intézkedések rajtuk nem segítettek” – áll a cikkben.

A kórházi adósságok témája évről évre aggodalomra ad okot – elsősorban azért, mert rámutat az állami finanszírozású egészségügyi rendszer hiányosságaira. Az ugyanis egy dolog, hogy időről időre a kormány betömködi a lyukakat a rendszerben. Ez azonban keveset segít a menet közben kivéreztetett beszállítókon és szolgáltatókon, akik csak késve (ha egyáltalán) kapják meg a pénzüket, így csődközeli állapotba vannak kényszerítve folyamatosan, másrészt pedig azt is jól mutatja, hogy rendszerszinten nincs elég pénz szánva az egészségügy fenntartására.

Mindezt pedig tovább súlyosbította (és így még látványosabbá tette) a koronavírus-járvány miatt megnövekedett terhelés is – amivel a kormánynak valóban kezdenie kéne valamit. Nem véletlen, hogy tavaly az Állami Számvevőszék megpróbált gátat szabni az egészségügyi intézmények folyamatos eladósodásának, mivel már szerintük is tarthatatlanná vált a helyzet. Ám mint látjuk: sok eredménnyel nem jártak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet