Hiába a tavasz, az influenza most kapcsolt rá

Magyarországon az év 10. hetében, március 7-13. között tovább erősödött az influenza - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

Jelentős területi különbségek vannak az országban. A 100 000 lakosra jutó orvoshoz forduló betegek száma Zala (670), Szabolcs-Szatmár-Bereg (463) és Baranya (336) megyében volt a legmagasabb, Békés (50) és Komárom-Esztergom (73) megyében a legalacsonyabb.

Influenzavírus által okozott megbetegedéseket tizenhat területen (a fővárosban, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében) diagnosztizáltak.

Március 7-13. között az országban 20 900-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, az előző hetinél 11 százalékkal többen.

A 10. héten tizennégy közigazgatási területen emelkedett, négyen csökkent, kettőn nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.

Az influenzaszerű megbetegedéseket változatlanul a 3-14 éves gyermekek között diagnosztizálták a leggyakrabban. Az orvosnál megjelent betegek 47 százaléka 15 év alatti, 30,4 százaléka 15-34 éves volt, 15,1 százaléka a 35-59 éves, 7,5 százaléka pedig a 60 éven felüliek korosztályába tartozott.

A 10. héten az ország két pontjáról jelentették influenzaszerű megbetegedések halmozódását. Egy Fejér megyei általános iskolában a 231 tanuló, illetve dolgozó közül 78 tanuló és 6 dolgozó betegedett meg láz, torokfájás, köhögés tünetekkel. Egy Baranya megyei óvoda 89 óvodása, illetve dolgozója közül 41 gyerek és 6 dolgozó betegedett meg lázas felsőlégúti tünetekkel.

A múlt év 40. hete és az idei év 10. hete között összesen 1108 laboratóriumi vizsgálatban 188-nál igazolták az influenza A vírust, 148 megbetegedés hátterében légúti óriássejtes (RSV) vírus-, 21 esetben adenovírus-, 90 esetben koronavírus-fertőzés állt. A kórházakban kezdeményezett, diagnosztikus célból elvégzett vizsgálatok 120 esetben influenza A vírust, 142 mintánál légúti óriássejtes vírust mutattak ki.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek