Hiába szeretné, nem nevezheti a gyereket Gyulai Kolbásznak

Különös névkérelmek érkeznek a Nyelvtudományi Intézethez.

Kolbász vagy Banánvirág. Nem, ez nem egy furcsa gasztronómiai ízelítő. Mindkét keresztnevet leendő szülők igényelték a gyereküknek. Extrém mennyiségű névkérelem érkezett idén a Nyelvtudományi Intézethez, hajmeresztő ötletekkel álltak elő a szülők - írja az rtl.hu.

A legjellemzőbb, hogy egy név idegen írásmódját szeretnék. Például a Zarah-ra, Fannira y-nal, vagy az Evelinre szintén y-nal. Ezt azonban elutasítják, mert az a szabály Magyarországon, hogy magyar állampolgárnak csak a magyar helyesírás szabályai szerint lehet anyakönyveztetni – mondta a Fókusznak Haindrich Helga, Nyelvtudományi Intézet munkatársa.

Neki a személyes kedvence a Habakuk, amit támogattak is, hiszen Szent Habakuk egy próféta volt, a Krisztus előtti 600-as években élt, és más névkultúrában is szerepel a Habakuk név.

De vannak szülők, akik Felhőnek, Banánvirágnak, vagy Kolbásznak szerették volna elnevezni leendő gyermeküket. A szakember szerint lehet, hogy ezt poénnak szánták inkább a szülők, nem valódi szándék volt mögötte. Hogy ha valakinek épp Gyulai a családneve, mekkora poén lenne már Gyulai Kolbászként szerepelni – elmélkedett a Nyelvtudományi Intézet munkatársa.

Egyre kreatívabbak a szülők. Öt évvel ezelőtt nagyjából 300 névkérelem érkezett, idén pedig több mint 600 új kérelmet adtak be.

"Engedélyeztünk kettős névalakokat is, mint például a Pannaróza, a Hannaléna. A Tisza volt még egy ilyen izgalmas név, ugye itt földrajzi névről beszélünk, és alapelvünk az, hogy földrajzi neveket nem engedélyezünk" – mondta.

Mindent összegezve azonban mindegy, hogy új vagy klasszikus, nemzetközi vagy magyar, a legfontosabb, hogy a gyereket később ne érje hátrány a neve miatt, és jól érezze magát vele.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű