Kopott festés miatt parkolnak tilosban

A busz nem tud megállni, a kukások nem férnek a konténerhez - parkolási helyzet a 11-es Huszár úton.

Olvasónk jelezte, hogy már régóta fennáll egy probléma a 11-es Huszár út "zsákutca" részén (a Palace Irodaházzal szemben). A területen van buszmegálló, forgalom elől elzárt terület, mozgássérült és sima parkolóhelyek is, de mindezek csak alig, vagy egyáltalán nem látszanak a hosszú évek során lekopott útburkolati jelek miatt.

Káosz a parkolóban

Megnéztük az érintett területet s valóban tapasztaltuk, hogy helyenként teljesen eltűnt a felfestés, ezért lehet ujjal mutogatni, hogy ki a hibás, ha tilosban parkol. Olvasónk (egy ott lakó) panaszolta, hogy emiatt sokszor káosz van a parkolóban, igaz ahogy mi láttunk, ez nem mindig a hiányos jelzések rovására írható.

Kopott úburkolati jelek a 11-es Huszár út elején
Talán a legjobban látszó elválasztó vonal ez lehetett

A lakó szerint pár hónapja arra járt egy jelfestő autó, amely három csíkot húzott az aszfalton, majd el is ment, pedig lett volna még mit lekenni. A hiányos jelzéseket helyenként alig lehet észrevenni, és mi sem szoktunk parkolás előtt kiszállni a kocsiból, hogy meggyőződjünk egy halovány sárga pöttyről, hogy az egykoron valamilyen jelzés volt, avagy csak épp odacsinált egy madár.

Kopott úburkolati jelek a 11-es Huszár út elején
Ez a sárga pötty valaminek a része volt

A buszmegállóban a Kőszegről az Ady térre érkező "gyorsjáratok" állnak meg, ha tudnak. Sokszor parkol ott valaki, s bár a buszmegálló tábla is jelzi, hogy ott nem lehetne várakozni, mégsem egyértelmű, hogy hol kezdődik a sárgán vonalazott rész, illetve az sem, hogy a padkához áll-e a busz. A lakó szerint sokszor az úttestre szállnak le az utasok.

Kopott úburkolati jelek a 11-es Huszár út elején
Elvileg ezt a szakaszt szabadon kell hagyni

A szemétszállítóknak sem őszinte a mosolya, ha harminc méterre kell húzni a konténert, mert elé parkolnak. Ezt láttuk mi is, egy autó épp ott állt, annak ellenére, hogy a parkolást tiltó X részletei kivehetők az autó alatt. A levél írásakor olvasónk nyolc tilosban parkoló autót számolt, amikor mi a helyszínen voltunk a közterületesek épp egy autót fotóztak a közelben.

Kopott útburkolati jelek a 11-es Huszár út elején
Ezt a kukát körbe kell vinni, a fehér autó rossz helyen áll
Nyugat.hu

Megkerestük az önkormányzatot, hétfőre ígértek választ az üggyel kapcsolatban, s tán azt is megtudjuk, hogy mikor lesz útfestés a környéken.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Földig nőnek a fák Szombathelyen

Az alacsonyabb fák lombkoronái alatt csak laposkúszásban lehet közlekedni.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet