Két hónappal ezelőtt írtunk arról
Ez hiányzik 2014. March 25. 09:07 , hogy a Zanati út járdáján eltűnt egy csatornafedél, és vigyázni kell, nehogy bokatörés legyen a figyelmetlenség vége. Két hete a Hunyadi úton és a Zrínyi utcában fotóztunk le hasonlót
Boka- és tengelytörő lyukak a láthatáron 2014. May 19. 09:20 .
Most pedig egy Minerva lakóparki olvasónk küldött néhány fotót, a lakóparkból eltűnt ás elmozdult csatornafedelekről. Szerinte az átmenő forgalom a hibás, ráadásul - mint írja – sokan szabálytalanul hajtanak be a lakóparkba, mert ott tilos balra kanyarodni. A lakók már a hangos dudálásból tudják, hogy éppen torlódás van a 87-es főút kereszteződésében.
És most abban bíznak, hogy az illetékesek végre rendet csinálnak ott. Mi megtettük, amit tehettünk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!