Észak-Korea hidrogénbombája megrengette a földet

Az észak-koreai állami média szerint sikeres robbantást hajtottak végre egy hidrogénbombával. Az ország északkeleti részén földrengés volt.

Szerdán a dél-koreai és a kínai földtani intézet is arról számolt be, hogy emberi tevékenység, feltételezhetően robbanás okozott földrengést a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság északkeleti részén. Nem sokkal később az állami média bejelentette, hogy az ország sikeres kísérleti robbantást hajtott végre egy hidrogénbombával.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető december elején már utalt rá, hogy a kommunista diktatúrának hidrogénbombája is van. Ezt azonban a szakértők és az Egyesült Államok is kétkedve fogadta. A hidrogénbomba sokkal pusztítóbb erejű az atombombánál, míg az atombomba a maghasadás, a hidrogénbomba a magfúzió elvén alapul, és sokkal nehezebb is létrehozni.

Phenjan közlése előtt másfél órával térségbeli földtani intézetek azt közölték, hogy a Richter-skála szerint 4,9 és 5,1 közötti erősségű földrengést észleltek a felszín alatt kis mélységben Észak-Korea északkeleti részén, nem messze Kildzsu városától, amelynek körzetében található a legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti központ is. Phenjan ezen a területen hajtotta végre korábbi atomrobbantásait - írja a hvg.hu.

Phenjan azonban rendszeresen tesz ellenőrizhetetlen kijelentéseket nukleáris fegyvereiről, korábban azt állították, hogy azokkal képesek elérni az Egyesült Államok területét is, ezt azonban a szakértők többsége kizártnak tartja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet