10-12 éves, állami gondoskodásban élő gyerekek vettek részt a Danone Focikupa a Gyermekekért egészségnappal egybekötött szombathelyi fordulóján, amelyet pénteken tartottak az Illés Akadémián.
A vállalat társadalmi támogató programja keretében 6 városban tart előválogatót állami gondoskodásban élő, labdarúgó gyerekcsapatok körében, amelyek győztesei jövő héten a kupa országos döntőjén vehetnek részt.
A Szombathely TEGYESZ csapatának is esélye van arra, hogy Magyarországot képviselheti majd Párizsban, a világ legnagyobb, 10-12 éves gyermekeknek szóló labdarúgó tornáján, ahol a program nemzetközi fővédnökével, Zinedine Zidane-nal is találkozhatnak. A Danone programját az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata is elvi támogatásban részesítette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!