Újabb fát rágott ki a titokzatos hód a szombathelyi Csónakázótónál

Pár napja bukkant fel a hód, amit még senki sem látott, csak fák árulkodnak jelenlétéről.

Pár napja bukkant fel a Csónakázótó környékén egy hód, ami vélhetően az Aranypatakon keresztül érkezhetett, hiszen annak felsőbb részein elő szokott fordulni a farágó faj. - írja olvasónk. Hogy megérkezett, azt abból lehet tudni, hogy pár napja körberágta egy fiatal fa törzsét, aminek ezzel vége is lett.

Az első áldozat csonkja
Krisztián

Most pedig újabb lombos adta meg magát a körbefarigcsálásnak.

A CSI még nem vizsgálta
Krisztián

A hódot még senki sem látta, de ha összefutnának egy ilyen küllemű cukisággal, akkor ő lesz az, nem illik nagyra nőtt patkánynak nézni!

Hód Hortenzia - archív képünk csak illusztráció, vélhetően nem az elkövetőről készült, de még az is megeshet
Garai Antal Atom

Ha összefutnak vele kerüljék el, annyira nem is cuki! Legalábbis ne próbálja meg senki megfogni, mert simán átharapja az ember kézfejét, ha veszélyben érzi magát (okozott már hódharapás halált is, igaz akkor elkapta az illető combjában az artériát.

Krisztián

A hódot olvasónk szerint csapdával fogják vélhetően befogni, mivel védett állat. Mellékelt fotóin viszont már egy újabb áldozatul esett fát mutat, ha nem figyelnek az illetékesek ritkulni fog a növényzet elég hamar.

Krisztián
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű