A Budapestről Szentgotthárd tartó Halászbástya InterCity szerelvény 60 perces késését jelentették be a hangosbemondón csütörtökön a gotthárdi vasútállomáson, ami minden bizonnyal az időjárás számlájára írandó. Ez persze nem érintette a nagy szelet leszámítva megfelelő időjárási körülmények között, 20.06-kor Szombathelyre induló GYSEV-es vonatot, amelynek utasai talán együttérzéssel gondoltak az InterCityn utazókra.
Ha volt is kárörvendő közöttük, hamar önkritikát gyakorolhatott, mert az amúgy pontosnak mondható zöld-sárga szerelvény Körmendről nem akart továbbindulni. Néhány perces várakozás után a kalauz bejelentette az utasoknak, hogy egy kocsit ki kell sorolni (köznyelven ki kell venni) a szerelvényből, ezért van a dekkolás.
Közben a kocsiban egyre hidegebb lett, egyesek a télikabátot is felvették. A szerelvényen zömében éjszakai műszakba tartók utaztak, akik különbözően reagáltak arra, hogy még fél óra sem volt elég a kisoroláshoz, s szinte biztos az elkésésük. Egyesek leszálltak, és az állomáson hagyott autóval indultak tovább, mások azonban – főként fiatalok – élvezték a helyzetet. „Legalább kevesebbet kell dolgozni”. „Majd kérünk igazolást, és szép lassan bebattyogunk.”. „Csak reggel, hazafelé ne legyen ilyen” – mondogatták.
Aztán a kalauz megnyugtatta az amúgy háborgás nélkül várakozó utasokat, hogy pár perc, és már indul is a szerelvény. Ez végül további húsz perc lett. Majd megmozdult a szerelvény, az 50 perces késés azonban azt jelentette, hogy alig futott be előbb a szombathelyi vasútállomásra, mint a Szentgotthárdról 21.06 perckor induló következő vonatnak kellett beérkeznie. Igaz, azok a felszállhattak Körmenden és a következő állomásokon erre, akik már a 21.06-os érkezésére vártak.
A helyzet ma sem jobb: aki például Szombathelyre szeretne vonattal feljutni, az már reggel óta próbálkozhat, sikertelenül.
A Keletiben totális káosz, nulla tájékoztatás, az infótáblát a nem induló nemzetközi járatok töltötték ki teljesen. A Déliben sikerült felszállnom 11-kor a 8:20-as, Veszprémen át menő gyorsra (amit közben lefokoztak személyvonatra, így mindenhol megáll), de csak most hagytuk el Várpalotát. Állítólag felsővezeték-szakadás van valahol, de sokat elmond a tájékoztatásról, hogy Fehérváron azt mondták a népnek, hogy a vonatunk még egy órát vesztegel, erre 10 perc után továbbküldték. Páran abban az "egy órában" el akartak menni ételért, csak nagy telefonálás és ordítozás árán tudták elcsípni a szerelvényt. Fűtés van, de a vacak ablakokon átfúj a szél, így inkább kabátban vagyunk.
Győr felé nem tudom mi van, de aki eddig nem kelt útra, az a veszprémi vonalat felejtse el. Ha mégis elindul, aláöltöztet, vastag zokni, kaja, tea, stb.
- írja tudósítónk.Késések mindenhol
A Mávinform tájékoztatása szerint változatlanul valamennyi vonalon késnek a vonatok, és több vasútvonalon sebességcsökkentést vezettek be a hóhelyzet miatt, ami a késéseket tovább növeli, főleg a keleti országrészben. A sebességcsökkentésre azért van szükség, mert a viharos erejű szél a sínekre hordja a havat, hótorlaszokat okoz, továbbá a felsővezetéket is elmozgatja az áramszedők fölül.
Az ország területén több százan dolgoznak a peronok és a váltók tisztításán. A rendkívüli helyzetre való tekintettel még több dolgozót rendeltek be pluszmunkára.
A déli órákban a Székesfehérvár-Veszprém szakaszon tartós felsővezeték-zárlat volt, ezt azóta megszüntették, a vonatok ismét közlekednek.
A Dombóvár-Gyékényes vonalon Kaposvár és Somogyszob között a déli órákban a hóátfúvások miatt állt meg a közlekedés. A hóátfúvások megszüntetése érdekében egy nagyteljesítményű dízelgépet küldtek ki felszerelt hóekével. A kiküldött mozdony azonban meghibásodott, így egy másikkal kellett a hóakadályokat megszüntetni. Emiatt ezen a vonalon is tetemes késéssel közlekednek a vonatok.
A budapesti pályaudvarok a szerelvényfordulók miatt továbbra is jelentős, többórás késéssel, de fogadnak és indítanak vonatot.
A Dunántúl több vonalán a pályatestre olyan magasan hordja össze a havat a szél, hogy a hóekével elhaladó mozdony után sem lehet indítani vonatot, mert a szélvihar pillanatok alatt újra behordja hóval a vasúti pályát.
A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Komárom és Győr közötti szakaszán a hóátfúvások miatt továbbra is csak egy vágányon járnak a vonatok.
A vasúttársaság továbbra is azt javasolja, hogy aki teheti, ne induljon útra vonattal. Kérik, hogy az utasok figyeljék a vonatok közlekedését, tájékozódjanak a Mávdirekt 06-40-49-49-49-es, helyi tarifával hívható számán vagy a MÁV-Start "Térképes Vonatinfó" rendszerében (http://vonatinfo.mav-start.hu).