Számos példát mutat fel az üzleti világ arra vonatkozóan, hogy mennyire fontos egy cégen belül a vállalati kultúra. Hogy nem feltétlenül azokból lesznek a legsikeresebbek, akik a kívülről érkező ingereket figyelve úgy táncolnak, ahogy a piac fütyül, hanem gyakran inkább azokból, akiket szenvedélyes motivációik fűtenek, de úgy, hogy ezeket a tagok is magukévá teszik.
Ezek a céges kultúrák azonban nem mindig a cukiságukról híresek: vasmarok és harciasság munkál bennük, de ennek meg is van az eredménye. Elég csak a már-már diktatórikus Steve Jobs vezérelte Apple-re gondolni, ami lehetetlennek gondolt dolgokat valósított meg könyörtelenül. És eszünkbe juthatnak a maffiakörök is, hiszen ezek is profin kötik magukhoz az embereiket. Na de hogyan érik ezt el? Devin Liddell újságíró az egyik ilyen szempontból példaértékű szerveződést vizsgálta meg - ami viszont sosem fog bekerülni üzleti lapok címoldalára.
Természetesen a Pokol Angyalairól van szó, ami már közel harminc országban többszázezer tagot számlál, mégsem tudott felhígulni évtizedek óta, Amerikában viszont bűnszervezetként tartják számon őket.Íme pontokba szedve, hogy miért tartanak itt, és mit érdemes vállalkozóként meríteni a módszereikből:
A tagfelvételi eljárás a mindent vagy semmit jegyében zajlik
Nem mindenki lehet Hells Angel, vagyis pokolangyala. És ez annyira szigorúan értendő, hogy csak a jelöltségig eljutni akár többéves folyamat lehet. Ha valakiből fáradságos bizonyítás árán jelölt válik, akkor még körbe kell motoroznia a régióhoz tartozó összes tagot, bemutatkozni és elbeszélgetni velük, és ők persze bármilyen kérdést feltehetnek neki. És a szavazás még csak ezután jön. De aki komolyan gondolja, az végigcsinálja, és aki végigcsinálja, az jó eséllyel komolyan is vehető. A lényeg: már a felvételnél érzékeltetni kell, hogy nem babra megy a játék!
Szimbólumhasználat: az elkövetkeződés jele
A Pokol Angyalai az imént említett hosszas eljárás során először csak a régió nevét kapják meg a dzsekijükre, és csak később az emblematikus halálfejes-szárnyas logót és a motorosklub nevét. Ezt "full patch"-nek nevezik, és ez köti össze őket a többiekkel, legyenek azok a világ bármely részén. Így válik egy logó az ember részévé, és így válik az ember elkötelezetté. Ha egy vállalat okosan használja az emblémáit, akkor azokat megtiszteltés lesz hordani.
Imponálni a kívülállónak éppúgy, mint a bennfenteseknek
A munkáltatói-munkavállalói viszony egyik legnagyobb paradoxona, hogy hogyan egyensúlyozzuk ki az egyéniség megőrzésének igényét a valahova tartozás igényével. Egyik felé sem jól elbillenni: a túlcsorduló individualizmus egyfajta zsoldossá teszi az embert, aki csak úgy ott van a cégben a pénzért, az egyéniséget elnyomó túlzott elköteleződés meg szektásodással járhat. Liddell szerint a Pokol Angyalai ezt úgy oldják meg, hogy bár borzasztóan zártkörű a buli, azért nem zárkóznak el az érdeklődők elől. Akik a kívülállói státuszból, ha nagyon elszántak, lépésről lépésre bennfentesek lehetnek. És akkor ezt a bennfentességet megtanulják értékelni, miközben tudják, milyen érzés a körön kívülről jönni. És megvan az egyensúly!
Ignorálni a kritikát
Mondjuk ebben egyes hazai politikusok is jeleskednek, de néha tényleg hasznos tud lenni nem törődni a rosszakarókkal, és haladni tovább a saját megkezdett úton (más kérdés, hogy az előbb említett politikusok gyakran nem rosszakarást kapnak, hanem építő kritikát, de azt sem fogadják meg). A Hells Angelsről leperegnek a támadások, folytatják a toborzást, és további profitcsapokat nyitnak maguknak, például áruba bocsátva tizennyolc védjegyüket, Torontóban pedig egy üzletet is nyitottak. Időtálló és könnyen "átélhető" - ilyen a Pokol Angyalai, egy jól hangzó brand, amire ma már okkal irigykednek a világ márkamenedzserei. Lehet kezdeni a nyomukban poroszkálni!
(Megjegyzés: sem a cikk eredeti írója, sem mi másodközlőkként nem propagálunk olyasmit, ami szembemegy a hatályos jogszabályokkal, csupán egy-egy izgalmas eszközt mutattunk be, amit a Hells Angels tagjai is alkalmaznak.)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!