Hollik: Soros, migránsok, baloldali bábkormány

Elemében volt a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A koronavírus-járvány megmutatta a baloldal és a Soros-hálózat "gátlástalan hazugsághadjáratának" működését – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus hangsúlyozta: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy a magyarok képesek az összefogásra, a közös védekezésre és azt is, hogy az országnak remek orvosai, ápolói, kutatói, rendőrei, katonái és mentősei vannak.

Ugyanakkor a járvány megmutatta azt is, hogy a baloldal és a Soros-hálózat hogyan működteti gátlástalan hazugsághadjáratát, feltárultak azok a módszerek és az a hálózat, amellyel a Magyarország elleni támadásokat végrehajtják – tette hozzá. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az okok nyilvánvalóak: azért támadják Magyarországot, mert nemzeti elkötelezettségű kormánya van, ami zavarja "a haladó liberálisok és a baloldal" érdekeit.

Úgy fogalmazott: "olyan baloldali bábkormányt akarnak ültetni hatalomba, amely kész kiszolgálni az idegen hatalmak pénzügyi és gazdasági érdekeit, és kész betelepíteni a migránsokat". Hollik István felhívta a figyelmet arra, hogy ezekhez a támadásokhoz az elmúlt 10 évben is minden alkalmat megragadtak, hiszen hazugsághadjáratot indítottak az alaptörvény, a nemzeti érdekeket érvényesítő döntések, a magyar gazdaságot védő és a bevándorlásellenes intézkedések miatt.

Hozzátette: most a járványt is felhasználták a támadásokhoz, "telihazudták" a nemzetközi sajtót és az uniós testületeket a koronavírus-törvényről és a különleges jogrendről, azt állítva, hogy Magyarországon diktatúra van, valamint álhíreket gyártottak az egészségügyről, a rendőrségről, hogy megrendítsék a bizalmat a védekezésben részt vevő szervezetekben.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek