Holnap, mint a búcsúban: riasztás hőség, zivatar és felhőszakadás miatt

Itt, mifelénk azért hűvösebb lesz.

A hét elején zivatarokkal enyhülés érkezik, de a hét második felében ismét napsütéses idő és 30 Celsius-fok körüli meleg várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn északnyugaton többnyire erősen, másutt változóan felhős lesz az ég. Eleinte az ország északnyugati felén elszórtan, majd délutántól többfelé, másutt néhol alakul ki zápor, zivatar, de a Tiszántúlon csapadék nem várható.

Több helyen megerősödik, zivatar környezetében viharossá is fokozódhat a szél. Zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére, a felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Somogy és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Ugyanakkor Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Tolna megyére a hőség miatt is kiadtak elsőfokú figyelmeztetést. Hétfőn a leghidegebb órákban általában 12-18 fok lesz, északkeleten néhol hűvösebb, északnyugaton melegebb is lehet. Napközben 26-34 fokig melegszik a levegő, délen lesz a melegebb.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás