Feltehetőleg füstmérgezés következtében vesztette életét egy férfi a kőszegi Hunyadi János utcában.
A riasztásra kiérkező tűzoltók behatoltak az épülétbe, ahol megtalálták a tulajdonos holttestét.
Információink szerint a füst a begyújtott cserépkályhából származhatott.
A Katasztrófavédelem is vizsgálja az eset körülményeit.
Frissítés:
Cikkünk megjelenése után a Katasztrófavédelem a következő közleményt juttatta el lapunkhoz:
Szombat délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Kőszegen egy korábbi tűz nyomait és egy holttestet találtak. A Hunyadi János utcai családi házhoz egy járművel vonultak a tűzoltók. A ház nappalijában egy cserépkályha előtt lévő asztal, egy szekrény és egy tévé égett korábban, összesen körülbelül három négyzetméteren. Tűzoltói beavatkozásra már nem volt szükség. A házban lakó idős férfi halálát a tűz miatt keletkező füst okozhatta.
A tűz pontos keletkezési körülményeinek feltárása érdekében l tűzvizsgálat indult. A hasonló esetek megelőzhetőek, ha az éghető anyagokat és a tüzelőt nem tároljuk közvetlenül a fűtőeszköz mellett, és füstérzékelőt szerzünk be.