Honda robogó elé hajtott, majd elhagyta a helyszínt egy bordó autó Szombathelyen

Figyelmetlenül hajtott ki parkolóból egy eddig ismeretlen jármű a szombathelyi Bem József utcában. Az érkező robogó vezetője próbálta elkerülni a balesetet, de járdára hajtott, elesett és megsérült. Az esetnek volt szemtanúja.

A Rohonci út irányába közlekedett egy Honda segédmotoros-kerékpár csütörtökön délután Szombathelyen.  Egy jobbra ívelő kanyar után a szabályosan közlekedő robogó elé kihajtott a menetirány szerinti jobb oldalról egy eddig ismeretlen jármű.

Megsérült az elé hajtó autó elől kitérő robogó vezetője Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A robogó vezetője – hogy elkerülje az ütközést a személyautóval – balra kormányozott, de megcsúszott, a robogó járdára hajtott és eldőlt.

DSC_7569
TM/Nyugat.hu

A segédmotort vezető középkorú férfi végtagsérüléseket szenvedett, a mentők kórházba szállították. A jármű vezetője viselt bukósisakot, így nem a fejét verte be a az aszfaltba.

Helyszíni szemle Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A robogó elé kihajtó jármű vezetője egy rövid gondolkodás után elhajtott a helyszínről.

Járdára hajtott az autó elől kitérő Honda robogó
TM/Nyugat.hu

Beszéltünk az eset egyik szemtanújával, aki a szomszédos iskola udvaráról látta az esetet. A férfi telefonálás közben észlelte az érkező robogót és a parkoló kijáratához közelítő bordó autót. (A férfi megnevezte a jármű márkáját és típusát is, ezt mi nem tesszük, csak annyit árulunk el róla, hogy egy kis méretű, bordó személyautóról van szó.)

A sofőrnek észlelnie kellett az általa előidézett balesetet
TM/Nyugat.hu

A szemtanú látta, ahogy az autó kihajt a Bem József utcára, majd amikor a sofőr észlelte a robogót, akkor a fékbe taposott, amitől az autó „bólintott” egyet és megállt.

DSC_7590
TM/Nyugat.hu

A sofőrnek észlelnie kellett a kitérő manővert végrehajtó robogót és valószínűleg a balesetet is. A gépkocsi elindult a Paragvári utca felé és egyszer még megállt a közelben, majd amikor a szemtanú odarohant a sérülthöz, akkor elhajtott a helyszínről.

A szemtanú magyarázza a rendőröknek, hogyan történt a baleset
TM/Nyugat.hu

A szemtanú elmondta, hogy azonnal megállt egy asszony is, aki a mentőket értesítette, amíg a férfi kiszabadította a sérült lábát a motor alól és biztonságosan lefektették a robogóst.

A helyszíni szemle végeztével a rendőrök végeztek egy láthatósági vizsgálatot is, aminél arra voltak kíváncsiak, milyen messziről észlelhette a robogóst a személyautó vezetője. Ehhez az egyik rendőr levette a jólláthatósági mellényét és eltolta a robogót a kanyarba.

Láthatósági vizsgálat - a bordó autó vezetőjének látnia kellett az érkező robogót
TM/Nyugat.hu

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit és keresik a figyelmetlen, helyszínt elhagyó sofőrt.

Láthatósági vizsgálat
TM/Nyugat.hu

Egy ilyen esetnél különösen fontos, hogy a szemtanúk megosszák a rendőrséggel az általuk észlelteket, mivel így fel sem merül annak a lehetősége, hogy a segédmotoros-kerékpár vezetője egyszerűen „eldobta” a robogót, valamilyen vezetéstechnikai hiba miatt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló