Kifütyülték az államtitkárokat az orvosok

Kinevették őket, piros lapot mutattak fel nekik.

Feszültséggel teli nagygyűlést tartott a Magyar Orvosi Kamara a Vasúttörténeti Parkban, ahová a pénzügyminisztérium, a Miniszterelnökség és az Emmi is meghívást kapott, utóbbi két tárca képviselői meg is jelentek. A rendezvény célja az lett volna, hogy a magyar egészségügy helyzetét, problémáit vitassák meg az orvosok és a politikusok.

A nagygyűlésen nagyjából kétszáz orvos jelent meg, akik nem voltak elragadtatva attól, hogy Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkát személyes történeteket mesélt orvosi pályafutásáról, majd az emberközpontú egészségügyről beszélt. Ekkor a türelmetlen hallgatóság már nemtetszése jeléül felmutatta a piros lapot, sőt ki is fütyülte a politikust.

Hasonló fogadtatásban részesült Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára is, akinek szintén felmutatták a piros lapot az orvosok, amikor a korábbi béremeléseket emlegette. Amikor pedig a költségvetés egészségügyet érintő számairól beszélt, többen kinevették. Később pedig ő sem úszta meg a füttyszót.

Horváth Ildikó
nepszava.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet