Horváth Soma: „A szombathelyieknek kell megköszönni az új buszokat”

Mert nem kimondottan Szombathelynek készültek ezek a buszok, lízingeli őket a város a szombathelyiek adóforintjaiból.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Megjöttek Szombathely új buszai 2020. November 12. 16:22 november 12-én, csütörtökön megérkezett és forgalomba is állt Szombathelyen hét új, korszerű, alacsonypadlós, légkondicionált, környezetkímélő Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbusz.

Horváth Soma, a városüzemeltetésért is felelős alpolgármester lapunknak elmondta, hogy ezek a buszok nem kifejezetten Szombathelynek készültek, más város is érdeklődött irántuk, de sikeresek voltak az egyeztetések a Volánbusszal és most itt kerülnek üzembe. Mint mondja, elsősorban tehát a szombathelyieknek szól a köszönet, akiknek az adóforintjaiból lízingeli a város ezeket a buszokat azért, hogy számukra jobbá, minőségibbé váljon a helyijáratos közlekedés.

TM/Nyugat.hu

A pandémiás időszakban ugyanis a szombathelyi városvezetés forródróton volt a Volánnal, főként a menetrend kapcsán, de más ügyekben is. Mivel pedig folyamatosan kapcsolatban voltak, a cég egyik vezetője küldött az alpolgármesternek és Nemény András polgármesternek is egy megkeresést még április végén, amiben az szerepelt, hogy a Volánbusz Zrt. 60 db új városi kivitelű csuklós autóbuszt akar beszerezni, kérdése pedig az volt, hogy érdekli-e Szombathelyt. Van ugyanis körülbelül 6-7 olyan busz, amit tudna lízingelni és működtetni a helyijáratos közlekedésben a város, viszont muszáj azonnal egyeztetni erről, mert van más érdeklődő város is.

„Tehát amikor valaki azt mondja, hogy ezeket a buszokat a városnak gyártották, az egész egyszerűen nem igaz. Mert ha ezt legyártották volna a városnak, akkor a Volán nem azzal keres meg minket, hogy egyeztessünk arról, hogy miként tudunk ezért fizetni, mert volt más érdeklődő is. Hanem ezek a buszok annak köszönhetők, hogy a város és Volánbusz között létrejött egy megállapodás, amiről április végén kezdtünk el egyeztetni. És azért, hogy ezek a buszok itt vannak a helyijáratos tömegközlekedésben, az önkormányzat fizet, nyilvánvalóan a szombathelyiek adóforintjaiból. Tehát akiknek ezt meg kell köszönni, azok a szombathelyiek” – zárta mondandóját Horváth Soma.

TM/Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet