Világok találkozása - Horváth Zsófia képei a színház előcsarnokában

Tudják, ő az a fiatal szombathelyi festő, akinek festményét 1300 pályamű közül válogatták be a Szépművészeti Múzeumba.

Már jócskán a kiállítás megnyitója után, de még pezsgőspohárral a kezünken arról beszélgetünk ismerősömmel, hogy alaposan megfogyatkoztak a kiállítóhelyek Szombathelyen.

Nem ünneprontásként, csak a tények kedvéért soroljuk egymásnak, hogy melyik galéria mikor zárt be. Hirtelen nem is jut eszünkbe olyan magángaléria, ami talpon maradt volna. Szomorú.

Horváth Zsófia kiállítása a szombathelyi színházban
Józing Antal

Viszont időközben a Weöres Sándor Színház is bekapcsolódott a kulturális életbe, sőt a kortárs képzőművészeknek is helyet ad, köztük helyi alkotóknak is.

Horváth Zsófia kiállítása a szombathelyi színházban
Horváth Zsófia
Józing Antal

Ez utóbbiak közé tartozik Horváth Zsófia is, aki a Bolyai Gimnázium tanulója volt, később a festészetet a budapesti Képzűművészeti Egyetemen és Spanyolországban tanulta. 2011 óta több csoportos és egyéni kiállítása is volt.

A média – így lapunk - figyelmébe tavaly ősszel került, amikor „Függöny” című alkotását 1300 pályamű közül választották be az akkor újra nyíló Szépművészeti Múzeumba.

A csütörtökön este a szombathelyi színházban indult „Mindeközben” című kiállítás rendhagyó nyítóbeszédét Horváth Márk fikozófus-esztéta mondta.

Horváth Zsófia kiállítása a szombathelyi színházban
Horváth Márk, Horváth Zsófia és Oroszy Csaba
Józing Antal

A mintegy tíz perc hosszú, brutálisan tömény filozófiai és műértelmezési szöveg egyszerre volt ironikus és véresen komoly, egyszerre sokkolta a hallgatóságot és döbbentette rá, hogy elfelejtettünk gondolkodni a művészeten, anyagon és időn, rendezettségen és káoszon, a véletlen és a szükségszerű viszonyán és kapcsolódási pontjain.

Horváth Zsófia kiállítása a szombathelyi színházban
Józing Antal

„Horváth Zsófia kiállítása szép és elgondolkodtató” – foglalta össze aztán némileg egyszerűbben a falakon látottakat Oroszy Csaba festőművész, a kiállítás házigazdája.

Horváth Zsófia kiállítása a szombathelyi színházban
Józing Antal

Lapunk korábban részletesen foglalkozott Horváth Zsófi művészetével.

1300 alkotás közül egy szombathelyi festő képét választották be az újra megnyíló Szépművészeti Múzeumba

Horváth Zsófia "Függöny" című alkotása egy országos pályázaton hozta el a fődíjat. A művészt elértük telefonon. "A Szépművészeti Múzeum és az OTP Bank közös pályázatára az egész országból mintegy 1300 alkotó adott be pályamunkát és ezek közül választotta ki egy nívós szakmai zsűri a legjobb tizenötöt" - mondja a telefonba megkeresésünkre Horváth Zsófia szombathelyi festő, akinek a munkája nemcsak ebbe a Top15-be került bele, hanem szerdán elhozta a fődíjat is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra