Balu, a tizenkét esztendős barnamedve végül meglátta az árnyékát a hagyományos medveárnyék-észlelést a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Ez a népi időjóslás szerint azt jelenti, hogy a tél még sokáig fog tartani. Az állatkertben sok gyermek és felnőtt várta, hogy Balu medve előjöjjön a barlangjából. Az állat az elmúlt napokban a szokásosnál kissé szégyenlősebb volt, most azonban fürgén cammogott ki az állatkerti Nagyszikla oldalában található, belső férőhelyéről. Noha az első percekben még nem látszott Balu árnyéka, hiszen a nap épp csak előbújt a Nagyszikla mögül, nem sokkal később azonban már jól kirajzolódott. A néphagyomány szerint ez azt jelenti, hogy bár a mai napon szép idő volt, ez hamarosan megváltozik, és a tél még sokáig fog tartani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!