Egy éve nincs ideje magára - ezt állítja Hujber Ferenc színész. A szombathelyi származású művész a TV2-őn futó Édes Élet kamerái előtt fakadt ki és közölte feleségével, hogy egy évre elköltözik a családtól, ugyanis, állítása szerint, nem tud eleget foglalkozni a saját dolgaival. Mutatjuk máris a nagy bejelentést.
Bár úgy néz ki Hujber első megnyilvánulása leginkább indulatból tört ki, egy kicsit lehiggadva már arról egyezkedett a feleségével, hogy párterápián kellene megoldást találniuk a problémájára.
Persze azok, akik egyszer-kétszer már betekintettek egy tévéműsor szerkesztésének folyamatába, könnyen gyanút foghatnak, hogy az egész csak az Édes Élet trash reality stábjánk megrendezett jelenete volt.
Hogy mi lesz az ügy kimenetele kiváncsian várjuk. Egyébként nem ez lenne az első alkalom, hogy a Hujber család körül izzik a levegő. Elhagyás, megcsalás, részeg örjöngés, szóval szinte minden volt már a pár életében. Hujber egyébként is mindig tesz róla
Az intenzíven kezelik Hujber Ferencet 2015. January 03. 09:10 , hogy címlapra kerüljön.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!