Bekerülhet a legújabb RTL-es tehetségkutatóba egy szombathelyi együttes

A Reflex nagyon jól halad az előválogatókon, jó eséllyel ott lesznek az élő showban.

Ugyan csak szeptemberben került az RTL Klub képernyőjére a Hungary's Got Talent, de a műsor előválogatói már régóta tartanak. A nagy reményekkel induló versenyzők között, ott van egy vasi együttes is, a Reflex. A csapat háromtagú, Halász Borbála, Őri Dávid és Czlenner Dániel, vagy ahogy a szombathelyiek talán jobban ismerik őt, CéZé.

CéZé korábbi X Faktor klipversenyes dala

CéZé pár évvel korábban már felhívta magára a figyelmet, akkor az X Faktor első szériája mellé indított klipversenyen lett dobogós helyezett, a Felemelő múlt című dallal. Most arról mesélt, hogy a Hungary’s Got Talent első rostáin túl vannak, és bizakodva várják a folytatás:

- Az ötlet igazából Dávid fejéből pattant ki. Egyik nap átmentem hozzá egy dalt rögzíteni, amit az exemnek címeztem, és felkértem egy közreműködésre. Miközben rögzítettünk, jött neki egy telefonhívás az RTL-től hogy három nap múlva várják a verseny első rostájára. Spontán megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele menni? Egyből igent mondtam. Aztán úgy gondoltuk, hogy egy énekes még többet dobna a produkciónkon, így megpróbáltuk a lehetetlent, hogy egy nap alatt énekest keressünk. Így bukkantunk rá Borira, aki elvállalta a kihívást. Vicces, de komolyan az odafelé úton ismerkedtünk meg, és raktuk össze a kész dalt.

A Reflex csapata: Dávid, Bori és CéZé
Reflex

- Mivel léptetek a zsűri elé?

- A dal, amivel készültünk, már régebb óta megvolt. Legalábbis a zenei ötlet, csak soha nem valósítottam meg. A " Felemelő Múlt" című szólóalbumról visszamaradt, és úgy gondoltam, most simán be lehet dobni. Itt meg szeretném köszönni Kiss László "Des" barátomnak a sok segítséget, mert nélküle nem jöhetett volna létre ez az egész. Dalszövegem nekem már volt erre a dalra, Dávid is írt hozzá, a refrén meg adott volt. Nagyon jól megoldották a srácok ezt a feladatot.

A válogatás előtti autós főpróba

- Mit gondolsz, meddig juttok el?

- A saját esélyeinket még most így korai megmondani. Én úgy érzem, Boriban és Dávidban is megvan a tehetség, az akarás. Kicsit többet kell foglalkoznunk a próbákkal, illetve egymással, mert egy csapat nemcsak zenében csapat, hanem a mindennapokban is. Én szeretném megismerni Őket, hogy tényleg otthonosan és együtt mozogjunk a színpadon. Vannak esélyeink, az ott elhangzottak alapján elég jók, de nem szeretnék ennyire elrugaszkodni a földtől. Meglátjuk, hogy mi lesz a vége.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű