Ahogy tavaly ilyenkor, illetve karácsony előtt, úgy most is tartós élelmiszerhez juthattak rászoruló családok az ünnepek alkalmával Szombathelyen.
Két városi képviselő, Czeglédy Csaba és Gyebrovszki János felajánlásával száz család kapott tartós élelmiszerekből összeállított ajándékot Nagypénteken. A Hárofit és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat korábbi felméréseiből összeállított nyilvántartás alapján szociális alapon választották ki a Hárofit Egyesület tagjai közül azokat a nagycsaládosokat és egyedülálló időseket, akiknek nagy segítség ilyenkor egy üveg étolaj, egy kiló cukor, rizs, vagy egy kis ételízesítő.
Forgács Károlyné és Gyebrovszki János adták át a csomagokat
Bonyhádi Zoltán
Ottjártunkkor tapsztaltuk, hogy valóban nagy igény van az adományokra. Forgács Károlyné, a Hárofit elnöke elmondta, folyamatosan várják a felajánlásokat, a segítség nem tud rosszkor jönni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!