Egy hétig tart a húsvéti vásár Szombathelyen, két nap múlva kezdődik

A Fő téren szemerkélő esőben épülnek a pavilonok, a városházán az év legérdekesebb sajtótájékoztatója zajlott közben.
Az év legrövidebb és legérdekesebb sajtótájékoztatója volt a városházán csütörtök délután. Megtudtuk például, hogy

  • Puskás Tivadar polgármester szerint a mostaninál jobb idő lesz húsvétkor
  • Lesz húsvéti vásár a Fő téren, szombaton, április 13-án nyitják meg hivatalosan, és egy hétig, nagyszombat estig lesz nyitva
  • Csapláros Andrea, Puskás Tivadar és Parais István a húsvéti vásár sajtótájékoztatóján
    Szilágyi József (telefonos fotó)

  • Most szombaton és vasárnap faművesek bemutatója és játszóháza lesz, majd húsvéti fotószínház, aztán iparművészek által díszített tojások készítésének bemutatója. Közben lovaskocsikázni lehet a belvárosban
  • A jövő hét első három napján óvodások díszítik majd a Fő téri tojásfát saját festésű tojásokkal
  • Húsvéthétfőn pedig a már megszokott programok kerülnek sorra a Vasi Skanzenben: csokikeresés, tojásdíszítések bemutatója, bábszínház, locsolóvers-mondó verseny és itt is tojásfa-díszítés
  • Épülő húsvéti vásár Szombathelyen
    Épül a húsvéti vásár a Fő téren
    Józing Antal

    A sajtótájékoztató legérdekesebb pillanata volt, amikor egy kérdés miatt a polgármester telefonon kérdezte meg valakitől, mennyibe is kerül a vásár a városnak. 2,8 millió forint a teljes költségvetés, de a bevételek levonása után 1,5 milliót kell hozzátenni a költségvetésből.

    A sajtótájékoztatón a polgármester mellett ott volt Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum, és Parais István, az Agora Művelődési Központ igazgatója is.

    Épülő húsvéti vásár Szombathelyen
    Épül a húsvéti vásár a Fő téren
    Józing Antal

    Miközben a városházán a sajtótájékoztató tartott, lapunk tudósítója elnézett a Fő térre, ahol még messze nem húsvéti a hangulat: az öt fok körüli hőmérsékletben szomorúan csepereg az eső.

    Épülő húsvéti vásár Szombathelyen
    Épül a húsvéti vásár a Fő téren
    Józing Antal

    A könnyűszerkezetes fa standok még egymás mellett sorakoznak, de a mintegy egytucat zárt pavilon már a helyén van. Többekben már dolgoznak is, azt mondják, szeretnének holnap nyitni. Lapunknak nyilatkozott egy eladó, aki elmondta: termékeivel minden karácsonykor és húsvétkor itt van.

    Épülő húsvéti vásár Szombathelyen
    Épül a húsvéti vásár a Fő téren
    Józing Antal

    A szombathelyi vásárokkal összességében meg van elégedve, de ez valószínűleg kölcsönös lehet, mert sok a visszatérő vásárlója. Ugyanakkor – tette hozzá – a forgalom ezen a helyszínen is nagyon időjárásfüggő.


    A húsvéti vásár programjai

    április 13. (szombat)

    10:00 - 18:00

    Népi iparművészek által különböző technikával díszített tojások készítésének bemutatása

    15:00

    Húsvéti vásár megnyitása
    A vásárt megnyitja: Dr. Puskás Tivadar polgármester
    Közreműködik: Koprive Tamburazenekar
    Műsorvezető: Novák Edina

    14:00 - 18:00

    Magyar hagyományőrző faművesek húsvéti faműves bemutatója és faműves alkotó játszóháza

    14:00 - 18:00

    Kádár Ferkó Húsvéti Fotószínháza

    10:00 - 18:00

    Lovaskocsikázás Szombathely belvárosában

    április 14. (vasárnap)

    10:00 - 14:00

    Magyar hagyományőrző faművesek húsvéti faműves bemutatója és faműves alkotó játszóháza

    10:00 - 13:00

    Kádár Ferkó Húsvéti Fotószínháza

    10:00 - 18:00

    Népi iparművészek által különböző technikával díszített tojások készítésének bemutatása

    10:00 - 18:00

    Lovaskocsikázás Szombathely belvárosában

    április 15. (hétfő)

    10:00

    Szombathelyi Napsugár Óvoda - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése
    Szombathelyi Vadvirág Óvoda - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése

    10:30

    Szombathelyi Weöres Sándor Óvoda húsvéti műsora - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése
    Szombathelyi Hétszínvirág Óvoda - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése

    11:00

    Szombathelyi Játéksziget Óvoda húsvéti műsora - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése

    április 16. (kedd)

    9:30

    Aranyhíd EGYMI Micimackó Óvoda - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése

    10:00

    Szombathelyi Aréna Óvoda húsvéti műsora - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése
    Szombathelyi Margaréta Óvoda - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése

    10:30

    Szombathelyi Barátság Óvoda húsvéti műsora - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése

    11:00

    Miroslav Krleza Horvát Óvoda - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése

    április 17. (szerda)

    10:00

    Boldog Brenner János Óvoda - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése
    Szombathelyi Mocorgó Óvoda - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése

    10:30

    Szombathelyi Szivárvány Óvoda - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése

    11:00

    Szombathelyi Gazdag Erzsi Óvoda - Óvodások által készített tojások tojásfára helyezése
    Csodavár Óvoda óvodásai által készített tojások tojásfára helyezése

    április 22. (hétfő)

    10:00

    Húsvét hétfő a Vasi Skanzenben - Csokikeresés a falu házai között

    14:00

    Tojásdíszítő technikák bemutatója
    Nyuszisimogató
    Kézműves foglalkozások a textil- és fazekasműhelyekben: pompom nyulak és bárányok készítése, agyagozás
    Ügyességi játékok: répagyerek-gurítás a domboldalról, tojásverseny, nyúl-teke, tojásba vágás, óriás amőba, tojás-fűzőcske stb.

    15:00

    Aranyszamár Bábszínház: Az állatok nyelvén tudó juhász

    16:30

    Locsolóvers-mondás és ennek eredményhirdetése

    17:00

    Közös tojásfa-díszítés

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet