Huszonhétszer hazudott az Origo Juhász Péterről, 5 milliót kell fizetnie

A Fővárosi Ítélőtábla ítélete jogerős.

Másodfokú, jogerős ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla a Juhász Péter, az Együtt egykori elnöke által – a kormánypárti Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) alá tartozó – Mediaworks Hungary Zrt., az Origo.hu kiadója ellen indított személyiségi jogi perben – tudta meg a media1.hu .

A portálhoz eljuttatott ítélet szerint az alperes médiavállalat megsértette Juhász Péter jó hírnévhez, továbbá magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő személyiségi jogát az ítéletben felsorolt 26 darab, 2018-ban, 5 évvel ezelőtt publikált cikkel.

Az ítélet értelmében Juhász Péter részére a hazug állítások miatt nemcsak 5 millió forint sérelemdíjat kell átutalnia a fideszes médiaholdingnak, de minden egyes problémás cikk felett közölni kell a valótlanságokra vonatkozóan egy figyelmeztető közleményt.

Emellett az Origo főoldalán 24 órán át, abból 4 órán át annak legtetején külön közleményben is közölni kell a következő szöveget, így jön ki végül a 27 hazugságbeismerő közlemény:

"Lapunk valótlan tények alapján állította, hogy Juhász Péter erőszakos cselekményeket követett el volt élettársa ellen. A lapunk ellen indított személyiségi jogi perben a bíróság megállapította, hogy Juhász Péterrel kapcsolatban valótlan tényeket állítottunk, és ezért a bíróság az ítélet rendelkező részének közzétételére kötelezte lapunkat. Az ítélet rendelkező részét nyilvános elégtételként változtatás nélkül közöljük."

Az 5 milliós sérelemdíjon felül a Mediaworks fogja fizetni a perköltséget, beleértve a fellebbezés költségét, valamint az ügyvédi díjakat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek