Idén is elindul a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba. A zarándokvonat 2020. május 29-én indul és június 1-jén, pünkösdhétfőn érkezik vissza - közölték a szervezők az MTI-vel. A négynapos program legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához. Azt írták: a Kárpáteurópa Utazási Iroda 2008-ban szervezett először vonatos utazást a csíksomlyói búcsúba, 2010 óta pedig már két zarándokvonatot küld Csíksomlyóra. Ismertették: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Itt a Csíksomlyó Expresszt összekapcsolják a Székely Gyorssal, és a két vonat együtt, "össznemzeti zarándokvonatként" indul Erdély felé.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!