Az idén már maszk nélkül nyaralhatunk?

Ruskai Miklós virológus szerint nyár elejére már a teljes nyitás is reális lehet.

Ruskai Miklós virológus az egyik kereskedelmi csatorna híradójában nagyon pozitív dolgokat mondott. A szakember szerint nyár elejére már a teljes nyitás is reális lehet, köszönhetően a gyors oltási tempónak, és annak, hogy a száraz, meleg idő nem kedvez a vírusnak.

"Senkinek sem kell attól félnie, hogy az arca félig fehér, félig lebarnult lesz a nyáron. Úgy gondolom, hogy maszk nélkül nyaralhatunk, maszk nélkül napozhatunk, maszk nélkül járhatunk vendéglőbe, uszodába és bármilyen szórakozóhelyre" - mondta a virológus, aki szerint a járvány nagy részén Magyarország túl van.

Persze ettől még nem tartja kizártnak, hogy minimális esetfelhalmozódás követkehet be ősszel, de jelentős vírushullámtól szerinte már nem kell tartani.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek