Fagyhaláltól mentettek meg egy férfit a rendőrök Bátonyterenyén

Napok óta nem látták, a földön feküdt.

A rendőrségre január 18-án érkezett bejelentés, hogy a bejelentő a szomszédját már napok óta nem látta. A bátonyterenyei kapitányság körzeti megbízottai pár percen belül a helyszínre értek, ahol a ház körül mozgást nem tapasztaltak. - írja a police.hu - A szomszédok az idős férfit már három napja nem látták, és a kopogtatásra sem nyitott ajtót. A rendőrök a hátsó bejáraton át a fűtetlen házba bementek, ahol a fürdőszobában a földön fekve, alvó állapotban megtalálták a keresett férfit, akit felébresztettek. A beteg közölte, hogy rosszul érzi magát, és szemmel láthatóan is rossz fizikai, egészségi állapotban volt. A körzeti megbízottak értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik a 64 éves férfit kórházba szállították.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek