Ma még napközben erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé kialakulhat eső, zápor, igaz, inkább csak az esti órákban. A keleti, északkeleti szél megélénkül, délután 15-22 fokra készülhetünk. Ezzel együtt egy mediterrán ciklon hatása alá kerülünk, így az elkövetkező napokban dél felől fokozatosan melegebb légtömeg érkezik fölénk.
Az előrejelzés viszont itt kezd bizonytalanná válni, de nagy valószínűséggel akár 30 fok is lehet szeptember közepén, azaz jövő héten, csütörtök-péntek körül. A kevésbé barátságos forgatókönyv szerint 13-16 fok körül alakulnak a maximumok, és borongós időre számíthatunk jövő héten.
Adatok forrása: OMSZ és Időkép.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!