Azt mondták az idős celldömölki nőnek, hogy víznyomást ellenőriznek, közben 700 ezer forintot loptak tőle

Egyiküknek bűntudata lett, visszaadta a pénzt.

A Sárvári Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat egy rovott múltú férfival és női bűnsegédével szemben. A vád szerint ugyanis 2020 júliusában megjelentek az idős sértett celldömölki lakóhelyén, és miközben a nő a vízközmű szolgáltató munkatársának adta ki magát és a sértett figyelmét víznyomás ellenőrzést színlelve elterelte, a férfi bement a házba és ellopott 700 ezer forintot.

A bűncselekménnyel okozott kárt azonban a bűnsegéd teljes egészében megtérítette.

A Sárvári Járási Ügyészség a különös visszaeső férfival szemben végrehajtandó, míg az okozott kárt megtérítő, különös visszaeső bűnsegéddel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni – áll a Vas Megyei Főügyészség közleményében.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek