Az utóbbi időben lapunk többször is foglalkozott a szombathelyi Egészségügyi Alapellátó Központtal, és úgy vettük észre, olvasóinkat is igencsak érdekli a téma.
Nem is csoda: Szombathelyen négy évtizede nem épült orvosi rendelő, az új épület csinos lett, és ami legalább ennyire fontos, igencsak pozitív visszajelzések érkeztek az új komplexumról az azt használó helyi lakosságtól.
Így aztán örömünk őszinte, amikor Dúl Zoltán fogorvos rábólint a kérdésünkre, és egy beszélgetés erejéig bebocsátást nyerünk az emeleti rendelőjébe.
Főként arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi változott és hogyan működnek a fogászatok az új helyen.
„Ez év februárjában költöztünk be az új épületbe. A legnagyobb újdonság mindenképpen az volt, hogy itt minden orvosnak saját rendelője van, és nem kell a helyiségen osztoznunk egy kollégával, mint előtte az SZTK-ban. Ennek számtalan előnye van, a hatékonyabb munkaszervezéstől kezdve a jóval komfortosabb környezetig” – mondja Dúl Zoltán.
Az SZTK épülete nagyon le volt már pusztulva a végén, beázásokkal küszködtek, nem ritkán gondok voltak a vízcsapokkal, az áramellátással és a fogorvosi székekkel is.
„Össze sem lehet hasonlítani a két helyet”
– foglalja össze a különbségeket.
Az orvosok az eszközöket áthozták a régi helyről, de ezen kívül gyakorlatilag minden új. A bútorok, a berendezések és maga a fogorvosi szék is.
Ez utóbbiból a város egyébként 15 darabot vásárolt egy közbeszerzésen. Az alapellátó mind a tíz fogorvosi rendelője kapott belőlük (hat felnőtt, négy gyerek), egy ment az ügyeletes helyiségbe, a többit a város egyéb fogorvosai használják.
Az új székek kifinomult mechanikával és elektronikával rendelkeznek, megbízhatóak és sokoldalúak, lámpájuk erőssége sokszorosa a régi székekének.
„A szék az egyik az legfontosabb fogászati eszköz, ezen is múlik, hogy az orvos mennyire tud minőségi munkát végezni” – magyarázza a Dúl Zoltán.
Összességében elmondható, hogy az új Egészségügyi Alapellátó Központ infrastruktúrája és fogorvosi ellátása eléri a jó magánrendelők színvonalát – tudjuk meg.
Dúl Zoltán rendelője alapvetően gyerekeket lát el. Elvileg bejelentkezés nélkül is lehet jönni hozzá, de mindenki számára jobb, ha előre tud róla az orvos, aki így jobban fel tud készülni a látogatásra, a beteg pedig biztos lehet benne, hogy nem kell sokat várakoznia.
Az utóbbi egy-másfél évben a világjárvány mindent átírt, de ha minden igaz, nemsokára helyreáll a megszokott rend. Ez azt jelenti, hogy a gyermekrendelőben délelőttönként iskolai szűrővizsgálatokat végeznek (ezért van olyan sok szék a váróteremben), délután pedig az elektív, azaz az előre tervezhető beavatkozások történnek.
Természetesen nemcsak a rendelőben hozott újat a fogorvosok – és a pácienseik – számára az Egészségügyi Alapellátó Központ. Az épületben röntgenhelyiségek és egy konferenciákra, továbbképzésekre, prevenciós célokra is alkalmas multifunkciós tér is van, a szociális helyiségekben öltöző, fürdő és kiskonyha is van a személyzet számára.
Az épület bejárása közben elsétálunk a recepció előtt, ahol megtudjuk, hogy – ellentétben a háziorvosokkal - a fogorvosoknál közvetlenül cseng a telefon, így erre nincs gondja az itt dolgozó munkatársnak, de sokan vannak, akik rendelési időről, ügyeletről, területi ellátásról érdeklődnek, ezzel némileg tehermentesítik a fogorvosokat és az asszisztenseket.
Megtekintjük a fogorvosi ügyeletet is, ahol a hétvégén és munkaszüneti napokon rotálják egymást a város fogorvosai. A helyiség – és a hozzá tartozó váróterem és mosdó - az épület mögötti parkolóból közelíthető meg. Felszereltsége hasonló a rendelőkhöz, illetve annyiban mégiscsak különbözik, hogy egy pihenőszoba is tartozik hozzá.
Ahogy arról lapunk is beszámolt a szombathelyi Egészségügyi Alapellátó Központ február elsején nyitotta meg kapuját a nagyközönség előtt. A 772 milliós beruházás költségeiből 686,5 millió forintot az Európai Unió fizetett a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében.