Csak börtönbe vágyott, ezért kést szorított egy nő nyakához

Aztán elgyalogolt, majd elfogták.

Egy helyközi járatú autóbuszról Tök település előtt szállt le egy 21 éves perbáli nő 2020. január 16-án délután, majd gyalogolt a község irányába, amikor egy, szintén a buszról leszálló, ismeretlen férfi megragadta, földre teperte és egy sniccert szorított a nyakához. - írja a police.hu - A nő próbált ellenállni, dulakodtak, miközben a támadó a „ne merj kiabálni” mondatot ismételgette. A dulakodás közben a sértett a kézfején vágott sérülést szenvedett, támadója pedig a következő pillanatban felállt és magára hagyva áldozatát elgyalogolt a település irányába.

A budaörsi járőrök hiányos személyleírást kaptak ugyan a férfiról, ám a sértett nem elhanyagolható információkat osztott meg az egyenruhásokkal: irhakabát, feltűnően erős dohányszag, és a támadónál lévő szatyorban lapuló kiflik. E csekélynek tűnő nyom és az, hogy tettes és áldozata ugyanott szállt le a buszról elegendő volt az azonosításhoz. A térfigyelő kamerák felvételein kiszúrták az irhakabátos, kiflikkel megrakott szatyrú férfit, így már, mint törzsvásárlójukat ismerték fel a közeli élelmiszerüzlet dolgozói.

A további adatgyűjtés a támadó nevére és tartózkodási helyére szűkítette a keresést, a budaörsi járőrök pedig 19 óra előtt egy munkásszállón elfogták a 27 éves orosházi H. Róbertet. Lakrészében megtalálták a bűncselekmény elkövetésekor viselt irhakabátot, és a támadáshoz használt sniccert. H. Róbert beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, elmondása szerint biztonságosabbnak érezné magát a börtönben, ahol jobb sora is lenne a mostani sanyarú körülményeihez képest. Az őrizetbe vett H. Róbert ellen felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek