Sajnos, a közösségekben előbb-utóbb rendre megjelenik egy-egy vírus, amely sorban dönti le lábukról a gyermekeket. Aztán ha megérkezik a hűvös, csapadékos idő, az iskolások, óvodások kénytelenek több időt tölteni a termekben – a felső légúti fertőzések melegágya lehet egy ilyen tér.
A hidegben gyakran fáznak meg a kicsik, jellemző a nátha, a köhögés, és ezek a betegségek nehezen kopnak ki szervezetünkből. Az oviba, bölcsibe való beszoktatáskor ugyancsak gyakran betegednek meg a legkisebbek, ugyanis szervezetük „fogékony” az immunrendszerük számára ismeretlen vírusokra.
De mit is lehet tenni? Persze, vitaminokkal, gyümölcsökkel, forró teával védhetjük gyermekeinket, ám emellé egy hatékonyabb terápiát is tudunk javasolni. Keressék fel a Thököly utcai Sószóbát, ahol a környezet leginkább egy játszóházhoz hasonlít, tehát a kicsik igazán élveznek minden itt töltött percet. Az ára nem magasabb, mint egy hagyományos értelemben vett játszóházé, ám itt garantált a gyógyulás!
Jellemzően most már több család előre együtt foglalja le a szobát, hiszen így a gyermekek közösen szórakozhatnak és gyógyulhatnak a megyében egyedülálló sóködben. Ne hagyja ki a lehetőséget! Óvja gyermeke egészségét, no és a sajátját is!
A sószoba gyógyító hatása vitathatatlan, ugyanakkor az egészséges embereknek is érdemes felkeresni. A krónikus légúti panaszokkal küzdők, vagy antibakteriális gyulladások esetén kimondottan hatásos, csökkenti a gyulladást a szervezetben
– vélekedett a sószoba kezelésről dr. Hajdú Krisztina szombathelyi tüdőgyógyász, allergológus, immonológus, aki immár több mint egy évtizede ismerte meg az eljárást, azóta pedig gyakran javasolja pácienseinek e gyógymódot.Teherbíró képességük fokozására is ajánlható
A sószobát az orvosok tehát nemcsak a betegeknek, hanem az egészségeseknek egyaránt ajánlják. Gyógyító hatást érhetünk el olyan betegek esetében, akik meg szeretnének szabadulni allergiájuktól, krónikus légúti betegségüktől vagy köhögésüktől. Egészségesek esetében pedig a sószoba ellenállóbbá teszi a szervezetet a légúti betegségek, az asztma és az allergia ellen.
A sószoba klímája hangsúlyozottan gyógyítja az asztma, az allergia, a szénanátha, a Krupp, a légcsőhurut, a hörghurut és az arcüreggyulladással küszködőket. Légúti gyulladásos betegségekben szenvedőknek, dohányosoknak, de teljesen egészséges városlakóknak is az immunrendszerük preventív erősítésre, a teherbíró képességük fokozására ajánlható. A sószobában steril levegő: annyira csíramentes, mint a kórházi műtőké, tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy városunk egyik legsterilebb helyén gyógyulhat bárki, aki betér a Thököly utcai sószobába.
Az allergia kezelésében az egyik fő irány a gyógyszeres kezelés, ám a gyógyszerek tartós és nagy mennyiségű fogyasztását a lehetséges mellékhatások és szövődmények miatt sok szakember aggodalommal figyeli, ezért a hangsúly napjainkban a természetes gyógymódok irányába fordult el. Az egyik leghatékonyabb ilyen természetes gyógymód az allergia ellen a sóterápia, amelyet preventív jelleggel ajánlanak, illetve kisebb tünetek esetén önállóan is alkalmaznak.
Az asztma és valamennyi légúti betegség gyógyításának hatékonysága kimagasló a sószobában. A kezelés minden légúti betegség (valamennyi alsó és felső légúti, asztmatikus, bronchiális, hurutos vagy allergiás) alapját, a gyulladást szünteti meg a vírusok, baktériumok elpusztításával, vagyis visszaállítja az egészséges állapotokat. A terápia eredményeképp javul a légzés, légzésfunkció, ami a szervezet egyéb szisztémáinak normalizációjához vezet. Az asztmára és az egyéb légúti betegségekre szakosodott Tüdőgyógyász és Fül-orr-gégész kollégiumok támogatják a sóterápiát. Nemzetközi kutatások megállapították, hogy a felnőtteknél 88-90 százalék, gyermekeknél 90-96 százalékban értek el jelentős javulást asztmásoknál és más légúti betegségben szenvedőknél.
További információk és orvosi referenciák: www.soszoba.hu, Időpont-egyeztetés: +36 30 434 6280. Cím: Szombathely, Thököly u. 12.