Így segített egy macska megünnepelni a ramadánt

Élő adásban felmászott az imám vállára.

Emlékezetes lesz sokak számára az idei ramadán Algériában, sőt a közösségi média segítségének köszönhetően az egész világon.

Egy éjszakai ima alatt egy macska élő adásban ugrott fel Walid Mehsas imám vállára, és egy jó darabig ott is maradt. Láthatóan élvezte a helyzetet, és azt csinálta, amit ilyenkor a macskák szoktak: tekergett és dörgölődzött.

A ramadán az iszlám holdnaptár 9. hónapja, amely alatt a muszlimok napkeltétől napnyugtáig böjtölnek, a hívők naponta ellátogatnak a mecsetbe és arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamed prófétának az akaratát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű