Az önkéntes tartalékos katonai szolgálat létrehozásának az volt a célja, hogy kiegészítsék és olykor tehermentesítsék a hivatásos és szerződéses állományt, valamint rendkívüli állapot és megelőző védelmi helyzet esetén katonai szolgálatot teljesítsenek.
A nemzetek hadereje jellemzően a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erőkön nyugszik. Az önkéntes tartalékosok civil foglalkozásuk vagy felsőfokú tanulmányaik mellett támogatják a honvédség munkáját, és veszélyhelyzetben plusz segítséget nyújthatnak az országnak.
Videónkban végigkövethető, hogyan zajlik egy ilyen ceremónia:
Tóth Róbert történész Poppr Emil tartalékos hadnagyról és a 83-as gyalogezred történetéről tartott előadást:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!