Illés Károly szerint a kormány jogosan vette el a szombathelyi emberek pénzét

Ungár Péter reakciója a volt alpolgármester interjújára.

„Illés Károly egy mai interjúban arról beszélt, hogy a város költségvetése is azt mutatja, hogy a kormány igazságosan járt el, amikor kompenzáció nélkül elvonta a város forrásainak majd negyedét, miközben Győrnek, Székesfehérvárnak vagy Zalaegerszegnek milliárdokat utalt vissza.

A Fidesz frakcióvezetőjének sajátos gondolatmenete szerint erre az a bizonyíték, hogy a szombathelyi városvezetés még ebben a nehéz helyzetben is felelősen gazdálkodott, és nem adósította el a várost, tehát – Illés Károly elmélete alapján – nincs is szüksége a pénzre.

A helyzet mára egyértelmű: sem Hende Csaba, sem Illés Károly nem tett semmit, hogy a kormány ne fossza ki a várost, és az elmúlt hetek nyilatkozatai alapján a későbbiekben sem terveznek megszólalni a város érdekében. Ehelyett egyre erőltetettebb és nehézkesebb érvekkel próbálják meggyőzni az embereket, hogy a szombathelyiek pénze sokkal jobb helyen van a Zalaegerszegen vagy Székesfehérváron.

Hende Csaba és Illés Károly az elvonások kérdését lezárt ügynek tekinti, mi nem: ez a pénz visszajár a szombathelyi embereknek, de egyértelmű, hogy ehhez kormányváltásra van szükség.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője” - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet