„A város, amiért érdemes dolgozni” címmel közölt videót Illés Károly, a szombathelyi Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán.
Ebben a politikus arról beszélt, hogy Szombathely korábban „méltán volt a régió gazdasági központja”. Viszont úgy véli, a város ebben a régióban egyedüliként semmit sem fejlődött.
Illés szerint ahhoz, hogy újra fejlődni tudjon a város, összefogásra van szükség.
A frakcióvezető a videóban elmondta, „szavak helyett tettekre van szükség, látszatpolitizálás helyett pedig változásra van szükség, ha az alvó városból újra egy gazdag és sikeres várost szeretnénk.”
A videó valószínűleg azt jelzi, hogy
a Fidesz ráfordult a 2024-es önkormányzati választásokra.
Ezzel kapcsolatban egyébként folynak a találgatások arról, ki lesz a párt polgármester-jelöltje.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!