Ilyen a közlekedési káosz reggelente a kámoni iskola környékén

Olvasónktól kaptuk a fotót, kommentár nélkül.

Na jó, nem teljesen kommentár nélkül, ennyit írt csupán levelében:

Szombathely, Kámon, szeptember harmadika, 7 óra 36 perc, Gothard Jenő Általános Iskola, Benczúr Gyula utca.

Akár egy műalkotás neve is lehetne, ha nem járt volna vele ez a meghökkentő fotó:

olvasói fotó

Az LMP viszont már kommentálta is a helyzetet. Szerintük nem csak járhatatlanok lettek a környékbeli utcák a reggel hét óra utáni csúcsban, de balesetveszélyesek is. Egyelőre polgárőri segítséggel, a forgalom irányításával sikerült mederben tartani a helyzetet, de az a fenti képen is jól látható, hogy ez nem tartható fenn sokáig, csak egy apró gikszer kell, egy pillanatnyi figyelmetlenség, és máris kész a baj. (Abba pedig bele se gondoljunk, mivé duzzadna a káosz egy baleset esetén.)

A párt delegáltjai a balesetveszélyes helyzetre a szeptemberi bizottsági üléseken fogják felhívni a figyelmet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű