Idén is megrendezték a Vasi Vasember triatlon versenyt, immáron 32. alkalommal. Az indulóknak először a húsz fokos Csónakázótóban kellett leúszniuk 1400 métert, majd 40 kilométer tekerés és tíz kilométer futás várt rájuk.
A nevezések alapján 500 főnek kellett volna belecsobbannia a vízbe, de csak 351 ember vállalta be, közülünk 64 nő. A győztes 1.50.21-es idővel Badar Gergő lett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!